Kónya Krisztina: „Hálás vagyok a sorsnak”

Krisztina a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese. Többszörös Dömötör-díjas, Bessenyei Ferenc Művészeti Díjas, és Vaszy Viktor-díjas művész, aki nem csak a színpadon díva, de az életben is egy rendkívüli eleganciával bíró hölgy. Végtelenül alázatos művésznő, aki egyszerre színész, énekes, tanár, feleség, és büszke anyuka. Szakmai előmenetele és jövőbeli tervei mellett azt is megtudhatjuk róla, hogyan képes egyszerre minden téren maximumot nyújtani.

-Zenei tanulmányaid nagyon fiatalon, pontosan 7 éves korodban kezdted, először hegedűn, majd zongorán tanultál meg játszani. Mindig is a világot jelentő deszka lebegett a szemed előtt?

-Mindig is nagyon szerettem énekelni és mindig azt éreztem, hogy a zenével valamilyen kapcsolatban kell állnom. Szerencsére óvodában és iskolában is felismerték ezt, majd a szüleim is, és ebbe az irányba tereltek. Énekeltem, hegedültem, zongoráztam, muzsikáltam, és ez nagyon sokat jelentett nekem.

-A kitartó munkának meg is lett az eredménye, hiszen számos díjjal és elismeréssel kitűntettek. Ezek közül van olyan, amelyik valamiért kiváltképp kedves a szívednek?

-Minden díj megtiszteltetés, és mindegyik nagyon kedves számomra. A Bessenyei Ferenc Művészeti Díj azért nagyon fontos, mert a szülővárosomtól kaptam, és elsőként vehettem át, valamint nagyon fontosak a Dömötör-díjak, mert azokat a közönség szavazta meg nekem. A közönség elismerése a legnagyobb elismerés, hiszen értük vagyunk.

-Nagyon sok művésszel – elsősorban énekesekkel és színészekkel – beszélgettem az utóbbi időben, és azt kell, hogy mondjam, igencsak pesszimista hozzáállás jellemezi manapság a művészvilágot…

-Változik a világ… A színészek nincsenek sem erkölcsileg, sem anyagilag megbecsülve annyira, mint akár 20-30 évvel ezelőtt. Ennek ellenére igyekszünk optimisták maradni, hiszen a közönségre átragad a pesszimizmus. Az ember nem mehet úgy fel a színpadra, hogy előtte ne ürítse ki magából az összes pesszimizmust és rossz érzést, hiszen csak így tudunk azonosulni a szerepünkkel és így tudjuk átadni a közönségnek az üzenetet.

-Téged ahányszor látlak, mindig ragyogsz! Mi a titkod?
Szeretem a munkám, a hivatásom. Szeretem a családom, ők a legfontosabbak számomra. Az embert egekig tudja emelni, főleg amikor kisgyermeke van. Nagyon szerencsés embernek érzem magam, hálás vagyok a sorsnak.

-Operában, operettben, musicalben, népzenében, könnyűzenében egyaránt otthonosan mozogsz, mondhatni, igazi kaméleon vagy.

-Voltam! (Nevet.) Nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi mindenben kipróbálhattam magam, de rá kellett jöjjek, hogy az én utam az opera és az operett. Igyekszem a növendékeimet terelgetni az általuk választott vonalon, és úgy gondolom, hasznos tanácsokkal tudom őket ellátni könnyűzene terén is, de én magam már nem éneklek könnyűzenét.

-Az operettben egyszerre kell énekelni, táncolni, és közben még számtalan dologra figyelni egyszerre. Adódott ebből már valami nagy baj a színpadon?

-Baj semmiképpen. Esetleg egy kis kesze-kuszaság, ha mondhatom így. (Nevet.) Valóban, több mindenre kell figyelni az operettben, de nagyon élvezem, mert teljesen leköti az energiáimat és meg tudom mutatni a sokoldalúságomat. A táncban természetesen vannak korlátaim, hiszen nem vagyok profi táncos, de remek koreográfusokkal dolgozunk, és mindig nagyon szép táncokat állítanak össze számunkra.

-Nem gondoltál még arra, hogy készíts egy saját lemezt, melyre a kedvenc dalaid felénekelnéd?

-Teljesen aktuális a kérdés, hiszen pont az utóbbi időben érett meg a fejemben ez a gondolat. Szeretnék majd a közeljövőben benyújtani egy pályázatot alkotói támogatásra. Szívem szerint opera és operett részleteket tartalmazna majd a lemez.

-László Boldizsárral igen sok közös színpadi munkád volt az elmúlt években (Luxemburg grófja; A trubadúr; Sly). Boldizsár köztudottan egy rendkívül bohém, víg kedélyű művész. Hogy telnek vele a próbák? Ki lehet bírni nevetés nélkül?

-Nem lehet kibírni mellette nevetés nélkül. (Nevet.) De szerencsére nem is kell kibírni, mert „van engedélyünk” a nevetésre. Nagyon hangulatos próbákat szoktunk együtt átélni. Boldinak mindig nagyon sok ötlete van, amelyeket szívesen belesző(ne) a darabokba. (Nevet.)

-Szokás mondani, hogy: aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az tanítja. Rád ez aztán abszolút nem igaz, hiszen a közönség pontosan tudja, hogy tudod, de emellett a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskolában heti rendszerességgel tanítod az éneket.

-Így van. Hetente egyszer, hétfőnként, a színházi szünnapokon szoktam Vásárhelyen tanítani. Egyre jobban élvezem a tanítást, ahogy telik felettem az idő. Nagyon sok a tehetséges gyermek! Nem mindenkiből lesz természetesen zenész, ettől függetlenül azt gondolom, hogy mindenki képezhető, és mindenki meg tud tanulni valamilyen szinten énekelni. A technika legalábbis mindenképp elsajátítható.

-Van olyan praktikus jó tanácsod, amivel útjukra bocsájtod a növendékeid?

-Nádor Magda operaénekesnőnk mondta, aki könyvet és tanulmányt írt erről, mely szerint „az erő a nyugalomban rejlik”. Ez a legfontosabb. Szívből ajánlom mindenkinek, nem csak az énekesnek. Ez egy örökérvényű igazság.

-Egyszerre vagy feleség, anya, díva, színésznő, énekesnő, tanárnő, ráadásul mindez úgy, hogy a tőled telhető maximumot nyújtod minden szituációban. Hogy csinálod?

-Sajnos nem tudom a maximumot nyújtani minden szituációban, de igyekszem. Mindig az adott pillanatra, a jelen megélésére koncentrálok. Amikor a családdal vagyok, akkor csak család van. Amikor a színházban vagyok, akkor csak a színpad van. Úgy tudunk a lehető leghatékonyabban működni, hogyha éppen akkor, abban a pillanatban arra összpontosítunk, amit csinálunk.

-Van olyan szerep, amire azt mondanád, hogy „ezt míg élek, legalább egyszer el szeretném játszani!”?

-Persze, van olyan. Csak nem tudom elénekelni. Nagyon szívesen lennék Éjkirálynő a Varázsfuvolából, csak az én hangi adottságaim nem erre predesztináltak. Gyimesi Kálmán, volt tanárom mondotta, hogy „tökös lírai szoprán” vagyok. És igaza van, lírai szoprán vagyok, de meg tudok oldani drámaibb feladatokat is. Nagyon szép feladatokat kaptam eddig a Szegedi Nemzeti Színháztól. Nagyon szívesen lennék újra Traviata, Tatjana, Tosca. Úgy érzem, hogy a drámai hősnők és a nagy dívák állnak közel hozzám, de amikor módomban áll, nagyon szívesen játszom komikát is.

-Legközelebb hol találkozhat veled a közönség, illetve ősztől milyen színházi feladatok várnak rád?

-A nyáron három operett fellépésem lesz, de őszintén most nem is vállalnék többet, szeretnék a családommal lenni és pihenni, feltöltődni. Ősszel Bánk bán bemutató a Szegedi Nemzeti Színházban, valamint a Budapesti Operett Színház, a debreceni Csokonai Színház, és a Szegedi Nemzeti Színház koprodukciójaként kerül bemutatásra októberben A víg özvegy Ravennában, az Ősz Trilógia Fesztivál keretein belül, melyben én alakítom a címszereplőt.

-Kívánok mindehhez nagyon sok sikert! Végezetül: ha hatalmadban állna a világon változtatni egy dolgon, mi lenne az?

-Egyszerűen kívánom mindenkinek, hogy szeressen és hogy szeressék. Akkor nagyon sok minden megváltozhatna a világon.

Takó András
(Budapesti Metropolitan Egyetem
Kommunikáció -és médiatudomány MA szakos hallgató)