Kovács Éva

1984-ben született Zentán. 2010-ben énekművész, -tanár diplomát szerzett a Szegedi Zeneművészeti Karon. Énekmestere Andrejcsik István volt. Számos mesterkurzuson vett részt, többek között Timothy Bentch, Marton Éva, Sass Sylvia, Nádor Magda, Ionel Pantea, Szabóki Tünde, Rosemary Hardy és Laki Krisztina kurzusain. 2011-ben kapta első szerepét a Szegedi Nemzeti Színházban, a Francesca da Riminiben Saritanát alakította. Főbb szerepei: Cso-cso-szán, a Pillangókisasszonyban, Gilda a Rigolettóban, Antonia a Hoffmann meséiben, Pamina a Varázsfuvolában. 2015-ben Gildát énekelt a Miskolci Nemzeti Színházban. A Debreceni Csokonai Színházban 2013-ban Cso-cso-szánt; a Győri Nemzeti Színházban 2014-ben Gildát, 2015-ben Papagénát, 2016-ban pedig Mária Lujzát énekelt. 2005-ben a Nemzetközi Nikola Cvejić Énekverseny I. díjasa lett. 2012-ben a Solti Alapítvány ösztöndíjasa volt. 2016-ban a Nemzetközi Simándy József Énekversenyen ismét elnyerte az I. díjat. 2013-ban a Szegedi Operabarátok neki ítélték Az Évad Ifjú Művésze-díjat. Kétszeres Dömötör-díjas művész.
Tagozat: 
Vendég művész
Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban: 
SzíndarabSzerep
Riccardo Zandonai: FRANCESCA DA RIMINISamaritana (2011.10.06.; 11.06.,10.; 12.14.)
Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONYCso-cso-szán (2012. márc. 17., 20., 21., 31., ápr. 4., 27., máj. 10., 2013. ápr. 28., 30., máj. 10., 11.)
RigolettoGilda (márc. 23., 28., ápr. 6., máj. 15., nov. 24.)
Jacques Offenbach: Hoffmann meséiAntónia (2014. ápr. 12., 16., máj. 25.)
Lehár Ferenc-Victor Léon-Leo Stein: A víg özvegyValencienne, a felesége (2014. dec. 12.,13., 17., 19.; 2015. jan. 8.,17., feb. 13., 21., már. 8., nov. 14.)
A varázsfuvolaPamina, a leánya
ParázsfuvolácskaPamina (2017. feb. 24. 14 óra, 25. 17 óra, 26. 11 óra, 28. 10 óra, már. 1. 14 óra, 2. 10 óra, 23., 31. 14 óra, ápr. 1., 19. 10 óra, 20. 14 óra, máj. 3.10 óra, máj. 4.10 óra, máj.5. 14 óra, máj.10. 14 óra, máj.11. 10 és 14 óra, máj.13. 17 óra)
Don PasqualeNorina (2017. feb. 4., 7., már. 26., ápr. 7.,13.)
Sly, avagy történet az alvóról, akit felébresztettekRosalina
Szerepek az aktuális évadban: 
SzíndarabSzerep
ParázsfuvolácskaPamina (2017. feb. 24. 14 óra, 25. 17 óra, 26. 11 óra, 28. 10 óra, már. 1. 14 óra, 2. 10 óra, 23., 31. 14 óra, ápr. 1., 19. 10 óra, 20. 14 óra, máj. 3.10 óra, máj. 4.10 óra, máj.5. 14 óra, máj.10. 14 óra, máj.11. 10 és 14 óra, máj.13. 17 óra)
Don PasqualeNorina (2017. feb. 4., 7., már. 26., ápr. 7.,13.)
Sly, avagy történet az alvóról, akit felébresztettekRosalina




Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból