Új gyermekopera Szegeden

Jelenet

Nagy sikerrel mutatták be Csukás István író Szökevény csillagok című új gyerekoperáját november 14-én, pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban.

Az egymás iránti szeretetet, az őszinteséget és a barátságot középpontba állító darabban a gazda a szemétdombra hajítja a kicsorbult gereblyét, a törött létrát és a lyukas hordót. A nehéz sorsú szolgálólány varázslata eredményeként a szerszámok egy napra emberré változnak és megszöknek a gonosz gazda elől, aki a keresésükre a küldi béresét, Fecskefiút. A szerszámok a fiúval előbb megmentik a szolgálólányt a gonosz banyától, majd belépnek Meseországba, ahol mindenkinek igazat kell mondania. A hagyományos népmesei elemeken alapuló történetben a mai kor eszközei - okostelefon és GPS-készülék - segítik a szereplőket.

 

A darab ősbemutatója után Csukás István az MTI-nek elmondta: nagyon örül a sikernek, mert ez a darab egy kísérlet volt, ugyanis a gyerekeknek "elfelejtettek" operát írni, még a nagy zeneszerzők sem gondoltak erre a korosztályra. "Ebbe a fába vágtuk bele a fejszét zeneszerző barátommal, Nagy Imre Erikkel", aki a szöveggel egyenrangú zenét komponált a darabhoz - tette hozzá az író.

 

Csukás István arról is beszélt, hogy szokatlan szereplőket választott a zenés darabhoz. "Olyan szereplők vonulnak fel, amelyek eddig nem voltak a mesékben. Egy hordó, aminek kilyukadt az oldala, egy gereblye, amelyiknek kitörtek a fogai és egy létra, amelynek letörtek a fokai" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a megszemélyesített szerszámokkal, eszközökkel próbálta a librettót "kitágítani".

Csukás István megjegyezte, hogy a világban is alig vannak ebben a műfajban gyerekeknek szóló darabok, így a Szökevény csillagok "az első fecskék egyike". Hozzátette, hogy tudomása szerint a színház már tárgyal a gyerekopera határon belüli és túli bemutatásról is más teátrumokkal. "Gyerek mindenhol van" - jegyezte meg Csukás István.

 

Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója elárulta, hogy bíztak a sikerben, mert tudták, hogy amit Csukás István kitalált, az siker lesz. Kiemelte, hogy a történet színpadra állításához a színház Sándor János rendező, Kardos Gábor karmester és Varga József koreográfus személyében megtalálta a legmegfelelőbb szakembereket.

 

A kétfelvonásos darabban a szegedi operatársulat és tánckar tagjai láthatók. A főbb szerepeket Szélpál Szilveszter, Szondi Péter, Horák Renáta, Piskolti László, Altorjay Tamás, Laczák Boglárka, Pálfi Zoltán és Vajda Júlia alakítja.

bobitanet.hu
2014.11.18.

 





Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból