1797. november 29., Bergamo - 1848. április 8., Bergamo.

Andrea és Domenica Nava Donizetti ötödik gyermekeként, nagy nyomor¬ban élő családban látta meg a világot. Már kilenc évesen a ]ohannes Simon Mayr által létrehozott és vezetett konzervatórium énekes és csembaló¬szakos növendéke (1814-ben színpadon, előadásban is énekelt buffo basszus szerepeket), majd mestere tanácsára és pártfogásával Bolognában Stanislao Mattéi Padre-nél a Liceo Filarmonico nagy tekintélyű zeneszerzés és ellenpont tanáránál (Rossini és Giovanni Agostino Perotti egykori oktatójánál) képezte tovább magát. Belépett az osztrák hadseregbe, közben azonban folytatta zenei tanulmányait is. 1816-ban komponálta első operáját (II Pigmalione), 1818-ban Velencében pedig be is mu¬tatták első színpadi művét (Enrico di Borgogna). Az igazi sikert az 1822-ben, Rómá¬ban színre került Zoraide di Granata hozta meg számára, aminek eredményeként a hadseregtől is megválhatott. A siker egy másik, kézzelfogható ered¬ménnyel is járt: szerződést kötött vele az akkor már nevet szerzett impresszárió és színházi vállalkozó Domenico Barbaja s ezzel nemcsak biztos megélhetést nyújtott a szá¬mára, hanem végérvényesen az opera műfaja mellett kötelezte el. 1828-ig összesen 21 ope¬rát komponált, amelyek többsége Rossini zenei stílusát tükrözte. Az 1830-ban, Milánóban bemutatott Boleyn Anna jelentette az önálló hang megtalálását. 1825-1826 között a paler¬mói királyi színház művészeti vezetője, 1834-1839 között a Nápolyi Konzervatórium kontrapunkt-tanára volt. 1840-ben Poliuto című operája kapcsán a cenzori hivatallal támadt vitá¬ja eredményeként Párizsba költözött, de két év múlva elfogadta a bolognai színház karmesteri felkérését és visszatért Olaszországba. 1844-ben újra Párizsba ment, ahol egyre súlyosbodó elmezavara (az előkerült orvosi dokumentumokból megálla-píthatóan feltehetően a vérbaj késői következményeként fellépő paralysis progressiva) miatt rendszeres orvosi ellátásra szorult. 1847-ben a Párizs melletti Ivry szanatóriumába került, onnan vitték haza bergamói otthonába, ahol nem sokkal ezután meghalt.
Donizettit a világ ma az operakomponisták egyik legnagyobbikaként tartja számon, bár írt mi-sét, rekviemet, 3 oratóriumot, 110 további egyházzenei művet, 16 szimfóniát, 18 vonósnégyest, 3 kvintettet, 90 kisebb zenekari darabot és több mint 250 dalt, illetve kórusművet is. Az ő ze¬néje képezi az összekötő kapcsot Rossini és Verdi között. Bellini kortársa, igaz barátja, de a szín¬padon riválisa volt, életük egy epizódját filmesítették meg Casta diva címen. Összesen 74 operáját tartja számon a zeneirodalom, s bár egy részük kézirata elveszett, vagy a mű feledésbe merült, még ma is kerülnek elő elveszettnek hitt partitúrák, újabb és újabb változatok. Közü¬lük a legkiemelkedőbbek a kor vezető librettistáival, Felice Romanival Jacopo Ferrettivel és Salvatore Cammaranóval társszerzőségben készültek. Szá¬mos színpadi műve olasz és francia nyelven is bemutatásra került, s ezek többségükben nem a szövegkönyv egyszerű fordítását, hanem egyben a zenei anyag átdolgozását is jelentették, va¬gyis az adott mű más-más változatát képezik (pl. „La favorité" - „La favorita", „Lucia di Lammermoor" - „Lucie de Lammermoor", „La fille du régiment" - „La figlia dél reggimento", „Poliuto" - „Les Martyrs" stb.). Rendkívül könnyen komponált, operáinak túlnyomó többsége néhány hét alatt készült el, az így létrejött „bő termésnek" köszönheti a kortársaitól kapott egyik gúnynevet. A „Dozzinetti", a dozzina szó ugyanis olaszul egy tucatot jelent. Irigységgel vegyes elismerésként ragasztották rá a háta mögött a „Maestro Orgasmo" nevet is melódiái áradó ter¬mészetének, egy-egy dallamív végletekig vitt kibontásának, a szinte eksztázisig fokozott finálé¬szerkesztésének jellemzéseként. Zenéjét a „bel canto" dallamvilág, hatásos áriák és együtte¬sek, a szellemes hangszerelés, a közönség kiszolgálása és az énekművészek szeretete jellemzi. Operáinak két nagy vonulatát lehet megkülönböztetni, a vígoperákét (A távollévő iskolamester, Betly, Szerelmi bájital, Olivo és Pasquale, Az ezred lánya, Rita, Don Pasquale stb.) és az opera seria stílusjegyeket viselő történelmi operákét (Alina, Boleyn Anna, Stuart Mária, Lammermoori Lucia, Róbert Devereux, A kegyencnő, Imelda de Lambertazzi stb.)
Winkler Gábor: Barangolás az operák világában