...George Feydeau unokájával

Alain Feydeau (1934-2008) színész, Georges Feydeau unokája Cécile Pellissier kérdéseire válaszol abban az interjúban, mely Georges Feydeau Dormez, je le veux! című kötetében jelent meg 2007-ben.

-    Miért pont a színész mesterséget választotta?

-    Erre a kérdésre elég nehéz válaszolnom, mivel már egész kis korom óta színész akartam lenni. A leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy egy híres drámaíró családjához – jelen esetben Feydeau-éhoz – tartozom, de már fiatalon azzal szórakoztattuk magunkat a barátaimmal, hogy darabokat adunk elő. Hogy miért pont ezt csináltuk, nem tudnám megmondani.

-    Mely Feydeau darabokban játszott?

-    Amikor a Comédie Française-ben dolgoztam, eleinte „beugró színész” voltam, mert abban az időben hatalmas volt a repertoár: nem kevesebb, mint hatvan különböző darab ment egy évadban, ebben mindig volt két vagy három Feydeau bohózat. És ebbe a repertoárba kellett beilleszkednem egy-egy szerep gyors vagy kevésbé gyors megtanulásával, amit a társulat épp aktuális igényei diktáltak (például, ha egy színész megbetegedett, vagy ha vendégjátékon volt). Akkor, hogy a megkönnyítsem a mindennapi, zavartalan munkát, három vagy négy darabban játszottam. Ezek a Puce á l’oreille, Le Dindon és a Feu la mère de Madame Mais voltak. Ezen kívül szerepeltem a Le Système Ribadier-ben és a Monsieur chasse à l’extérieur-ben. Ez összesen öt.

-    Milyen nehézségekkel találkozik a színész egy Feydeau szerep megformálásakor?

-    Elég nagy nehézségekkel, mert valaki vagy képes rá vagy nem. Ha nem képes rá, nem lehet mit tenni. Mert ne felejtsük el, hogy Feydeau bohózatai mindig „pokoli tragédiák”, melyek teljes komolyságot kívánnak meg. Ezeket a darabokat nem 37,2 fokon hanem 38,5 fokon kell játszani. Természetesen izzadtság nélkül! Minden szereplő mindig olyan szituációkban találkozik, ahol közeleg a katasztrófa, tehát folyamatosan felfokozott tempóban kell küzdeniük, lélegezniük, cselekedniük és mozogniuk. Valaki vagy érzi ezt a dinamikát, vagy nem. Láttam már nagyon jó színészeket is hiába próbálkozni ezzel a műfajjal, és kevésbé ismerteket, akik viszont elsőre remekül ráéreztek a dologra. Vagyis ugyanolyan tehetség kell ehhez is, mint egy tragédiához.

-    Melyik a kedvence a nagyapja művei közül?

-    Egy egyfelvonásos: Mais n’te promène. Különösen azért szeretem, mert minden szereplő valós személy: Clarisse egy az egyben Feydeau felesége. Clémenceau, akinek a nevét is meghagyta, az államtanács elnöke volt. És ott van még Romain de Javail, a Figaro újságírója, akit valóban így hívtak, és tényleg a Figaro újságírója volt. Ez a darab része volt annak az egyfelvonásosokat egybefogó kötetnek, melynek nagyapám az „Esküvőtől a válásig” címet akarta adni. Ő maga is nős volt, négy gyermeke született, de a házassága rosszul végződött.

-    Milyen mértékben vett részt a Georges Feydeau-ról végzett kutatásokban?

-    Semmilyen mértékben. Amikor a sorsom úgy fordult, hogy én örököltem a kéziratokat, rögtön mindet a Nemzeti Könyvtárnak adtam. Amikor az a megtiszteltetés ér, hogy olyan emberekkel találkozom, mint Ön is, akik érdeklődnek Feydeau iránt, igyekszem a tőlem telhető legjobban válaszolni a kérdésekre. Bár a legtöbb dolgot, amit Feydeau-ról tudok, újságokban és könyvekben olvastam, nem a családomtól hallottam. A családom közömbös volt, soha nem mesélt nekem semmit a nagyapám műveiről vagy az életéről. Én magam nem írtam Feydeau-ról. Így aztán az egyetlen dolog, amit megtettem, hogy átadtam a kéziratokat a könyvtárnak, hogy a „rajongók” hozzáférhessenek. És néhány festményt is, melyek Feydeau-t, a feleségét, apámat és a nagynénémet ábrázolják. Ezeket Carolus-Duran festette, aki Feydeau apósa volt, az én dédnagyapám. A képek a lille-i Szépművészeti Múzeumban láthatók.

-    Ön szerint Georges Feydeau honnan merített ihletet?

-    Honnan is? Tudja, szerintem ő maga nem mondott volna semmit. Nagyon zárkózott volt. Azt mondta: „az élet rövid, az ember mégis unatkozik.” A Feydeau család rendkívül tragikus sorsú család volt. Volt két első unokatestvérem, rajtam kívül ők voltak még Feydeau unokái. Az egyiket Dachauban akasztották fel, a másikat Szíriában lőtték agyon. Feydeau lánya, aki az idősebbik nagynéném volt, New Yorkban kiugrott az ablakon. A férje, Louis Verneuil, aki a két háború között népszerű drámaíró volt, abban a szállodai szobában metszette el a nyakát, ahol maga Feydeau az utolsó napjait töltötte. Amint látja, ez nem különösebben vidám – főleg nem egy olyan szerzőnek, aki úgy tesz, mintha az lenne. A Jumelle noire-ban Colette így írt róla: „Georges Feydeau, mikor sorscsapások sújtották, nagyokat hallgatott és teljesen elszigetelte magát a külvilágtól… Amikor eszembe jut, szinte hallom, ahogy azt mondja, hogy szellemességből, szép vonásokból, dramaturgiai és színészi tehetségből jóval több jutott neki, mint a többeknek, de rosszból is.” Ez az a mondat, amit nagyon szeretném, ha idézne…

-    És mégis, Georges Feydeau remek bohózatíró volt… A komikum megjelent-e mindennapjaiban is?

-    Jó humora volt. Híres volt az „aranyköpéseiről”. De nem hiszem, hogy túlságosan vidám valaki lett volna. Éjjel soha nem feküdt le. Halogatta az időt, hogy ne kelljen a szállodájába visszatérnie. Volt egy asszony, akinek újságosbódéja volt a Saint-Lazare pályaudvar mellett. Feydeau mindig azt mondta neki: „Madame Beuge, menjen, igyon egy kávét! Én majd addig vigyázok a boltra” – és hajnali három vagy négy óráig vigyázott is. És minden este a Maximba ment. Nem ivott alkoholt, csak ásványvizet, úgy, mint én.

-    Hogy dolgozott Feydeau?

-    Lusta volt. Eredetileg színész akart lenni. Megbeszélt időpontja volt a Palais Royal színházának igazgatójával, ahol az egyik darabban szeretett volna szerepet kapni. Mivel elkésett, nem alkalmazták. Így ért véget mikroszkopikus színészi karrierje, amit így kommentált: „Azon a napon értettem meg a pontatlanság áldását, és utána egész életemben elkéstem!” Amikor az „Occupe-toi d’Amélie”-t kezdte írni, négy felvonást tervezett. Az első három felvonást már javában próbálták, mikor a negyediknek még nyoma sem volt. Egyik barátja, Michel Georges-Michel sürgette: „Feltétlen meg kell írnod a negyedik felvonást, már folynak a próbák!” Erre Feydeau: „Jól van. Gyere ide. Lediktálom.” És egyetlen éjszaka alatt lediktálta a komplett negyedik felvonást. A fejében már minden kész volt. „Amikor leírom a ’függöny’ szót, az olyan nekem, mint egy szabadlábra helyezés, szabad vagyok” – mondta.

-    A színház mellett volt-e valami más szenvedélye Georges Feydeau-nak?

-    A festészet. Nagyon szeretett festeni. Így ismerte meg Carolus-Durant és a lányát, aki később a felesége lett. Volt is tőle egy-két vásznam, de odaadtam őket a könyvtárnak. Gyűjtötte is a festményeket, jó ízlése volt. Rengeteg képet vett Picassótól, Monet-tól, Degas-tól és másoktól. De mivel soha nem volt pénze, hamar túladott rajtuk…

-    Georges Feydeau műveit mely országokban játsszák legtöbbet?

-    Németországban sokat. Természetesen Franciaországban is. De Olaszországban, Angliában is… Egyszer az angol királynővel vacsoráztam, csupa fontos emberrel. Egyszer csak azt mondja a királynő: „Nagyon szeretem Feydeau darabjait. Sok bennük az ajtó!” Mulatságos volt. Rátapintott a lényegre.