Az Index Librorum Prohibitorum azon könyvek listája, melyeket a Vatikán betiltott a katolikus hit védelme céljából. (Az indexet 1966-ban eltörölték.) Emellett az Index Szent Gyülekezete (1571-1917) cenzúrázta azokat az írásokat – regényeket, esszéket, librettókat és színdarabokat - melyeket teljes egészében ugyan nem kellett betiltani, de bennük bizonyos szavak, mondatok vagy gondolatok korrekcióra szorultak. A betiltott könyvek között a következő szerzők művei sorakoztak: Jean Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Voltaire, Denis Diderot, Victor Hugo, Jean-Jacques Rousseau, André Gide, Immanual Kant, David Hume, Rene Descartes, Francis Bacon, John Milton, John Locke, Galileo Galilei. Érdekes módon Hitler Mein Kampfja soha nem szerepelt a listán.
Így aztán a tizenkilencedik századi zeneszerzők és librettisták magától értetődőnek vették, hogy az operát is cenzúrázzák. A librettókat aprólékosan vizsgálták át, nehogy sértő, felbujtó jellegű vagy erkölcstelen frázisok maradjanak bennük. A cenzorok még a ruhapróbákra is elmentek, hogy a közszeméremsértő vagy egyéb más tekintetben elfogadhatatlannak minősülő kosztümöket és díszletelemeket ne engedjék színpadra. A pápai cenzúra mellett ebben az időszakban jelen volt egy civil cenzúra is. A spanyolok, osztrákok és franciák, akik különböző időszakokban Olaszország különböző részeit tartották uralmuk alatt, rettenetesen féltek egy esetleges lázadástól, és a tömeget sehol nem nézték jó szemmel. Ebből a szempontból az operaházak jelentették a legnagyobb veszélyt, hisz ez volt az egyetlen hely az olasz félszigeten akkoriban, ahol több száz ember legálisan gyűlhetett össze. A politikai korrektség mellett a megfelelő morális tartalom volt a cenzorok másik vesszőparipája. Ennek egyik legszebb példája Rossini Hamupipőkéje. A cenzúra miatt kellett Rossininek az üvegcipellőt karkötőre változtatni. A szakértők ugyanis úgy találták, hogy az üvegcipellő felpróbálása közben esetleg kivillan a meztelen női lábfej, ami romlottság iskolapéldája lett volna.
Az Olasz nő Algírban című operát kizárólag A boldog hajótörés címen játszhatták, nehogy az „olasz” szó túlságosan buzgó hazafias érzületeket ébresszen az operakedvelő közönségben.
A Normát Irminsul erdeje címen adták, mert a norma olaszul kormányzást is jelent.
A Giovanna d’Arcót vallástörténeti megfontolásból- nehogy valakinek Giovanna, a nőpápa jusson eszébe – Leszboszi Oriettára változtatták.
A Puritánokat Elvira és Walter címen kellett játszani, mert a puritánok lévén protestánsok említést sem érdemeltek.
A Travita szó, minthogy jelentése örömlány, természetesen nem jelenhetett meg nyomtatásban, így az opera címe Violetta lett.
A zavarba ejtő képzettársításokat elkerülendő, a pápai cenzor a Lucrezia Borgia címet egyszerűen Elisa di Foscóra változtatta.
Ehhez az operához egy másik igen érdekes eset is kapcsolódik. 1866-ban a Harmadik Függetlenségi Háború hevében, mikor is Velence végre valahára meg akart szabadulni az osztrák fennhatóság alól, Olaszország operaházai a „Non sempre chiusa ai popoli fu la fatal laguna” (Nem mindig volt zárva a népek előtt a végzetes lagúna) felkiáltástól zengtek. A pápai cenzor ezt a sort gondosan „Non sempre fra le nuvole ascosa sta la luná”-ra változtatta (A hold nem mindig bújik felhők mögé). Amikor a közönség meghallotta az átiratot, felhördült és addig fütyült, míg a tenor meg nem ismételte az eredeti szöveget. Erre a rendőrfőnök betiltotta az opera további előadásait, a merész énekest pedig tizenöt napra börtönbe záratta.

Varsányi Anna