A művet 1915-ben mutatták be Bécsben, 1917 januárjában pedig már négyszázadszorra került színre. Ettől függetlenül az újságokban megjelent kritikák vegyes fogadtatásban részesítették az operettet. A zenét kiválónak minősítették, de a librettót botrányosan rossznak tartották: „Hogyan is fordulhatna elő, hogy főnemességünk vagy tisztikarunk ilyen varietébelihez vagy színházi nőcskéhez kösse magát, és házasságról meg effélékről beszéljen neki?” A budapesti bemutató 1916-ban volt, és bár itthon is hatalmas sikereket aratott, a magyar sajtóban is jelentek meg elmarasztaló kritikák, bár homlokegyenest más okból. Az Est meglátása szerint a szövegkönyv nem tud túllépni a sztereotip csikós-gulyás-paprikás-Mariskás magyarábrázoláson.
A Király Színház 1916-os bemutatója után Kálmán azt nyilatkozta, hogy ez volt a Csárdáskirálynő legjobb előadása. A díszletek lenyűgözték mind a kritikusokat, mind a közönséget. „Soha operett kiállítására annyi pénzt nem költöttek Budapesten, mint amennyit erre költöttek” – írta a Színház és Divat. Nem sajnálták a pénzt sem a díszletekre, sem a szereplők ruháira. Legendák keringtek a primadonna, Kosáry Emmy és a szubrett, Szentgyögyi Ida toalettjeinek hihetetlen áráról. Ez a hölgyeket éppen úgy becsábította a színházba, mint a nagyszerű muzsika. 1918 januárjában érte el a Csárdáskirálynő a háromszázadik előadást. A Színház és Divat egyik munkatársa szerint az 1917-es évben a Csárdáskirálynő tizenkétezerszer került színre összesen. Bemutatták Berlinben, Hamburgban, Wrocławban, Kölnben, Magdeburgban, Münchenben, Lipcsében, Stuttgartban, Darmstadtban, Frankfurtban, Linzben, Koppenhágában, de még a Monarchiával hadban álló országokban is, így például Moszkvában és Pétervárott, valamint New Yorkban.

(Varsányi Anna)