1847. február 5-én meghalt Marie Duplessis, a híres párizsi kurtizán. Huszonhárom éves volt, mikor a tüdőbaj végzett vele. Sem orvos, sem személyzet nem volt mellette. Halála után azon nyomban árverésre bocsátották minden ingóságát, papagáját is beleértve, hogy fedezzék azt a masszív adósságot, amit zsenge kora ellenére felhalmozott. Párizs apraja nagyja ott tolongott az árverésen; a legtöbben nem vásárolni, csak bámészkodni jöttek. Dickens is ott volt a tömegben, és később így írt az eseményről: „Olyan mélységes bánat öntötte el az emberek szívét, mintha Marie maga Jean d’Arc lett volna”.

De ki is volt Marie Duplessis, aki képes volt rabul ejteni az egyik legnagyobb francia író fián kívül, zeneszerzők, írók és koreográfusok egész sorát.

Eredeti neve Rose Alphonsine Plessis volt, és 1824. január 15-én született Normandiában. Atyai nagyanyja prostituált, atyai nagyapja pedig pap volt. Textil kereskedő apja brutális alkoholista volt. Anyja lényegesen tiszteletreméltóbb származással rendelkezett. Bánta is egész életében, hogy rangján alul házasodott. Akkor halt meg, mikor Marie nyolc éves volt. A kislányt apja különböző családoknál helyezte el. Tizenkét évesen vesztette el a szüzességét, amikor is az incidens miatt visszaküldték az apjához. Ezután párizsi rokonoknál húzta meg magát, és különböző munkákat vállat.

Marie gyönyörű, törékeny, szép mosolyú teremtés volt. Tizenhat éves korára megtanulta azt, amit a legtöbb korabeli csinos lány már tudott, hogy bizonyos jó anyagi hátérrel rendelkező urak hajlandóak fizetni a társaságáért. Elhatározta hát, hogy otthagyja eladónői állását, és kurtizán lesz. Tökéletesítette írás és olvasás tudományát, és beleásta magát a napi hírekbe, hogy kuncsaftjaival könnyed társalgásba elegyedhessen.

Karrierje akkor kezdődött, mikor egy nap két barátnőjével betértek egy a Palais-Royal közelében lévő étterembe. Nollet, a tulajdonos szemet vetett rá, és hamarosan a kis Marie egy Rue de l’Arcade-i lakásban találta magát, mint kitartott szertő. Egy év után Nollet-nak elfogyott a pénze. Marie-t pedig már Ferdinand Monguyon gróf társaságában lehetett látni, aki sokkal inkább megengedhette magának, hogy Marie növekvő igényeit kielégítse.

Körülbelül ebben az időben változtatta meg a nevét Rose Alphonsine-ról Marie-ra. Egy ismerősének azt mesélte, hogy Szűz Máriáról nevezte el magát, rendszeresen látogatott ugyanis egy Szent Szűznek szentelt templomot. Ekkor toldotta be a nemesi csengésű „du” szócskát is a nevébe.

Marie szeretőinek listája végtelen hosszúságú. Volt egy év, amikor hét úriember fogott össze, hogy kitartsák a kisasszonyt. Közös erővel vásároltak egy hét fiókkal rendelkező szekrénykét, amelybe így a hölgy lakásán minden kavarodás nélkül ki-ki elhelyezhette az alsóneműjét.

Marie hamarosan a kurtizánok királynője lett. A Quartier Latinből egy gyönyörű lakásba költözött a Boulvard de Madeleine-en, ami a mai napig Párizs legelegánsabb környéke. Lakását XV. Lajos korabeli bútorokkal rendezte be, és selyem tapéta borította a falakat. Viszonylag nagy könyvtárat tartott, hogy tovább képezze magát. Mindenképpen meg akart szabadulni normandiai akcentusától.

Tizenegy órakor kelt, ivott egy csésze csokoládét, majd órákat töltött azzal, hogy eldöntse, mit is vegyen fel. Gyakorlatilag az egész nap azzal telt el, hogy az aznap esti toalettjét tökélyre fejlessze. Éjszakáit szalonokban, estélyeken vagy színházban töltötte. Vagyonokat költött magára: ruhákra, cipőkre, szolgákra, hintókra, lakbérre és utazásokra. Ráadásul megrögzött szerencsejátékos volt. Költekezett, mert gyermekkorában nem tehette, de költekezett akkor is, ha unatkozott. Mintha előre látta volna, hogy nem lesz hosszú életű, és hogy ebbe a pár röpke évbe kell sűrítenie egy egész életet.

Kicsapongó életmódja ellenére is képes volt megtartani szűzies külsejét. Egy színésznő barátnője így ír róla: „Nagyon karcsú volt, szinte sovány, de csodálatosan finom és kecses. Sötét szemeiben simogató melankólia bujkált. Egyedülálló vonzereje volt.”

Vajon volt-e valaha szerelmes? Barátnőjének – mintha csak a Kaméliás hölgy-ben olvasná – azt mondta, hogy soha nem viszonozták a szerelmét. „Ez életem tragédiája. Egy kurtizán nem engedheti meg magának, hogy érzései legyenek. Végzetes lenne.” Hiába forgott olyan csodálatos emberek között, mint Eugene Sue, Balzac, vagy Théophile Gatier, Marie biztonságra, igaz szerelemre vágyott volna.

1842-ben találkozott először azzal az emberrel, aki halhatatlanná tette. Alexandre Dumas a híres író és egy mosónő törvénytelen gyermeke volt. Egészéletében ki akart törni apja árnyékából, és azért küzdött, hogy saját jogán váljon elismert íróvá. Két évvel később újra találkoztak, és szeretők lettek. Dumas minden pénzét Matie-ra költötte, és amikor végleg kimerülni látszottak anyagi tartalékai, a kártyaasztal mellett próbált szerencsét. Adósságokba verte magát, és halálosan féltékeny volt Marie többi szeretőjére. Kapcsolatuk egy évig tartott.

Ezalatt a végzetes kór egyre inkább hatalmába kerítette Marie testét. Különböző kúrákat vett, majd Dumas tanácsára vidékre utazott a gyógyulás reményében. De a vidéki élet nyugalma az őrületbe kergette, így kisvártatva visszatért Párizsba. Ekkor szakította meg kapcsolatát az íróval. Nem válaszolt a leveleire. Lefoglalták az estélyek, kimerítette a betegség, és összeismerkedett Liszttel, élete utolsó szerelmével. A kapcsolat annak ellenére nem volt hosszú életű, hogy Liszt azt mesélte egy ismerősének, hogy Marie volt az első nő, akit igazán szeretett.

Marie annyira félt, hogy a barátai magára hagyják betegségében, hogy engedett régi udvarlója, Perregaux gróf unszolásának, és hozzáment feleségül. 1845 februárjában Londonban összeházasodtak, de pillanatikon belül külön is váltak. Bár a házasságot nem ismerték el Franciaországban, Marie büszkén viselte újonnan szerzett grófnői címét.

Életének utolsó esztendejében hiába futott orvostól orvosig, nem tudta elkerülni a véget. Öt hónappal halála után Dumas négy hét alatt megírta  a Kaméliás hölgyet. A könyv első kiadásával tizenkétezer példányt adtak el, de a szélesebb közönség a színpadi változat által ismerte meg a történetet.

Marie halála megalapozta az ifjú Dumas karrierjét. A Kaméliás hölgyben végre megteremtette azt a nőt, akire mindig is vágyott.

(Varsányi Anna)