Egy mindenes cseléd egy napja

„Reggel 6 órára kelek. A gyerekek iskolába járnak, a reggelijüket 7 órára el kell készíteni. Az úr fél 9 órakor reggelizik, a nagyságos asszony 11 órakor, az ágyban. Háromszor kell reggelit főzni takarítás közben. Az ebédet 2 órára készítem el. Mosogatás, konyha rendbehozatala következik, és még alig végzem el, már uzsonnát kell készíteni, aztán vacsorát. Ha közben véletlenül marad valami idő, akkor kimosást kell csinálni, és vasalni. A vacsora elkészítése is gyakran órákig tart, mivel a gyerekeknek már nyolc órára, a nagyságos asszony és az úr részére viszont akár órákkal később kell a vacsorát tálalni.” (Gyáni Gábor: Család, háztartás és a városi cselédség)

Egy cseléd kincsei

„Az új cseléd néhány hete lakik az odúban, melyet a háziak lakóhelyéül jelöltek ki, a konyha szomszédságában. Az odú térfogata két négyzetméter: összehajtható vaságy fér el itt, semmi más. Az ajtóba vert szögekre akasztotta fel a cseléd néhány rongyát, retyerutyáját.
De most már, hogy "otthonos" a házban, szemérmesen és óvatosan, kirakta kincseit is. Van egy teababája. Van egy műmárványból készült műtárgya: hölgy, derékig kivágott ruhában. Hol szerezhette ezt?... Van egy kis selyempárnája, foszlott és kócos. Ez mindene.
E tárgyak mélyen meghatnak, szemem megtelik könnyekkel, amint nézem. A kispolgári világban, melynek e tárgyak ékességei voltak, megvetéssel és utálattal fordulnék el a vackoktól. De itt, a cseléd odújában, ugyanazt az áhítatot sugározzák, mint a Louvre műkincsei. "Valami szépség kell az élethez, valami áhítat, művészet kell az élethez, valamiben hinni kell!" - ezt mondják e tárgyak. - "Valami kincs is kell az élethez!" Zavartan hallgatok. Igen, kincs nélkül nem lehet élni.” (Márai Sándor: Szegények kincse)

(Varsányi Anna)