„Mikszáthné papírra veti visszaemlékezéseit – férje pedig állandóan közbeszól. Megélik a rég múlt epizódokat, sőt elképzelnek jövendőbelieket is. De nem mindig emlékeznek pontosan és nem mindig azonos módon. A vita a két féleképpen rögződött emlékek körül, az egymást kiigazító zsörtölődések, a felidézett múlt kettős fénytörése: így alakul az olykor kétféle emlékezésből egy harmadik változat, a nézőé, mely a tények költészetét támasztja fel. A tények költészete pedig a – valóság. E kétszemélyes játékban nagy szerepe van a dokumentumnak. Az életrajzok adatai, emlékiratok, levelek, cikkek, tanulmányok, a kor társadalmi és politikai élővilága és Mikszáthné visszaemlékezései mellett – Mikszáth Kálmán életművének. E színpadi munka írója arra törekedett, hogy mindez ne információként tolakodjon a közönség elé, hanem mint a felszívódott vitaminok, közvetve hasson a szervezet – ez esetben a játék – működésére. Természetesen, amilyen nagy szerepe van itt a dokumentumnak, legalább annyi a képzeletnek is. Az elhangzó mondatok nem vezethetők vissza jegyzőkönyvszerűen, nem dokumentumjátékot látunk. Amikor Mikszáth elégedetten idézi Móra Ferenc róla írott sorait, holott ezek csak Mikszáth halála után írattak, vagy amikor Mikszáthné férje jelenlétében és segítségével írja emlékezéseit, holott valójában csak férje halála után kezdett e munkához – ez a pontatlanság szándékolt. E szándék a tények, és az időrend zsarnokságánál fontosabbnak véli a drámai célt: megidézni Mikszáth világát.”

(Varsányi Anna)