SZOKOLAY SÁNDOR:
KODÁLY ZOLTÁN JELENTŐSÉGE A XXI. SZÁZADBAN
(részletek)

Ifjabb generációhoz tartozó kollégáim mondogatták rólam jó adag malíciával: a Szokolay magyarkodik, meg folyton kodálykodik. – Megátalkodott vénember lennék, vagy csak az alkalom kényszerít, de újra csak kodálykodni fogok. – Félrerakva a tréfát – megvallhatjuk – a kultúrateremtő Kodály Zoltán lebírta a megállíthatatlan időt, amely minden nappal értékesebbé teszi életművét! Nem cifrázom, mert közismert a drága tanár úr szűkszavúsága. Két szó csak olyan kivételes esetben hagyta el száját, ha egy nem volt elég mondandója közlésére. Ilyen „kivételes alkalom” volt, amikor azt mondta:„zene nélkül nincs teljes ember".
               A buzgó muzsikus utódok – köztük magam is – közhellyé koptattuk a gondolatot. Jelszavunk volt az elmúlt évtizedekben, amikor egyre inkább szembesülnünk kellett azzal a riasztó jelenséggel, hogy az oktatáspolitika csaknem zene nélkül képzeli el az ifjúság nevelését. A teljes emberré nevelés koncepciójáról meg már szó sem esett. A XXI. század hajnalán pedig bekövetkezett a gyalázat:Kodály neve nem szerepelt a nemzeti alaptanterv zenei nevelésről szóló fejezetében. Megkockáztatom a kijelentést, nevével nem csak a zenei nevelést kellett volna fémjelezni. (…)
              Meggyőződésem, hogy tanítása, intelmei az új évezred számára is érvényesek. – Pedagógiája, életfilozófiája aktuális, korszerű, előrevivő! Maradandó értéket hagyott ránk. Jól felfogott érdekünk, hogy veszni ne hagyjuk. Ha esetleg valaki jobbat, okosabbat tud, majd akkor társaloghatunk. Addig azonban őrizzük, óvjuk, amink van, ami már régesrég a miénk. Az ilyen örökség kötelez, tálentum, amivel majd el kell számolnunk. (…)
               Bartók és Kodály művészetét sohasem tudtam elválasztani egymástól. – Két egymás mellett élő óriásként élték meg a magyarság közös sorsát, de mindketten a saját tálentumuk legegyénibb útján! Két zsenit sem összekalapálni, sem szétválasztani nem szükséges! Sosem kíváncsiskodtam öncélúan, hogy most egy bartókos Kodály-művet vagy egy kodályos Bartók-művet hallgathatok, tán akad bartókos Bartók-mű is és kodályos Kodály-mű is éppen elég! Bartók és Kodály, mióta ismerem zenéjüket, sohasem halványultak bennem. (…)
               A két géniusz a  pentatóniában vélte megtalálni a nemzeti hangsort. A népdalgyűjtés legértékesebb kincse az ősi magyar népdaltípus. – Ennek jellegzetes hangneme, a pentatónia nem valami őshazai idillt kínál, hanem a hangok közt feszülő belső építészeti rendet. A zene, amit Bartók és Kodály ebben a rendszerben alkotott, mély gyökerű, a magyar lélek nyelvén, sőt azon túlmutatva szól. – Tiszta erővel árad, mint a fenyvesek ózon levegője. Olyan kikristályosodottan tud magyar maradni, hogy mégis mindig európai s egyetemes ötvözetű. Az aranymetszésről, (amely különben éppen a pentatónia hangköz-arányait is képviseli) Einstein kimondta: – „Oly arány, mely a Rossz létrejöttét megnehezíti, a Jóét pedig megkönnyíti.” Nekünk tehát ősi hangsorunk olyan kincset adott, amelyben a természet titkai is rejtve vannak, s az arányok nem csupán az úgynevezett modern zene konstrukcióit képviselik. – Lám, nem véletlen a két géniusz többször hangoztatott vallomása: „Mi a Természet törvényei nyomán alkotunk.” (…)
               Bartók és Kodály tette hazánkat zenei nagyhatalommá. Az általuk kijelölt utat a magunk módján kellene tovább járnunk.