... az erkölcsről, a szerelemről a 18. századból

„Mert ha neveltetésünkhöz híven aggályosan tiszteletben tartjuk társadalmi szabályainkat, és sajnálatos módon mégis azt tapasztaljuk, hogy mások megátalkodottsága miatt mindig nekünk jutnak a tövisek, a rózsát pedig minduntalan a gonoszok tépik le, nos, akkor a gyengék, kiknek erénye ingatag alapokon áll, s nem tudnak felülemelkedni a szomorú valóságon, vajon nem fognak-e úgy okoskodni, hogy jobb az árral úszni, mint ellene, nem fogják-e azt mondani, hogy szép-szép az erényesség, de mivel a bűnnel szemben úgyis erőtlen, csakis pórul járhat, aki ezt választja, továbbá hogy velejéig romlott századunkban az a legbiztosabb, ha úgy tesznek, mint a többiek?”  de Sade: Justine

„Nevetek, amikor azt hallom, hogy egyes asszonyok a férfiakat, akiket állhatatlansággal vádolnak, hitszegőnek nevezik. Igazuk volna, ha be tudnák bizonyítani, hogy amikor hűséget esküszünk nekik, ezt azzal a szándékkal tesszük, hogy tőrbe csaljuk őket! De jaj, mi nem a józan eszünktől tanácsot kérve szeretünk, és a józan észnek ahhoz sincs köze, amikor megszűnünk szeretni őket.” Casanova: Histoire de ma vie

„Lehetetlen csupán barátságot érezni egy olyan nő iránt, akit csinosnak tartunk, akivel beszélgetni tudunk, és akiről azt gyanítjuk, hogy szerelmes belénk. A barátság a zenitjén szerelemmé válik, és önmagán ugyanazzal az édes módszerrel enyhítve, mint amivel a szerelem a boldogságot keresi, a gyöngéd aktus után örömmel érzi magát erősebbnek.” Casanova: Histoire de ma vie
„Az asszonyok lelke ugyan nem becsületesebb, mint a miénk, de mivel az illendőség nem engedi meg nekik, hogy a mi nyíltságunkkal fejezzék ki magukat, finom csicsergés a beszédük, amely segítségével tisztességesen el tudnak mondani mindent annak, akit énekükkel becsábítottak kalitkájukba. Az asszonyok vagy hallgatnak, vagy sokszor úgy beszélnek, mintha nem mernék kimondani azt, amit gondolnak. Könnyen észrevehetjük, hogy Rousseau sok percet vesztegetett el a nők térdénél, és hogy Marmontel sok időt töltött karjaikban.” Diderot: Sur les femmes
„Az asszonyok arra szoktattak bennünket, hogy a legszárazabb és a legtüskésebb dolgokba kellemetességet és világosságot vigyünk. Szüntelenül hozzájuk fordulunk; akarjuk, hogy meghallgassanak bennünket; félünk, hogy fárasztjuk, vagy untatjuk őket, így teszünk szert a kifejezésnek arra a különleges könnyedségére, amely a beszélgetésből átmegy a stílusba is. Ha lángeszűek, annak nyomát bennük eredetibbnek vélem, mint bennünk.” Diderot: Sur les femmes
„A nők tisztelete azért és abban az arányban növekszik, ahogy a kormányzat szelleme eltávolodik a természet elveitől. Amíg a férfiak csak a természet eredeti törvényeinek engedelmeskednek, fenségesen meg kell vetniük a nőket. Az asszonyok akkor válnak istennőkké, amikor a férfiak lealacsonyodnak, mivel ekképpen a férfiak elgyengülnek, s midőn az erősebb degradálódik, szükségszerűen a gyengébb kezd parancsolgatni.” De Sade: Histoire de Juliette, ou les prospérités du vice
„Merjük végre kimondani, hogy a nőt egyedül csak azért alkották, hogy a férfi kizárólagos boldogságát szolgálja. Ha az élvezet oldaláról közelítjük meg, bizonyos, hogy a nő nem tudja teljessé tenni azt, mivel a férfi sokkal élénkebb élvezetet találhat férfitársaival. Ha barátnőként vesszük figyelembe, a nő hamissága, alávetettsége vagy inkább aljassága ellentétes a barátság érzelmének tökéletességével. A barátságban őszinteség és egyenlőség szükséges; ha az egyik barát uralja a másikat, a barátság széthull - márpedig az egyik nem eme fölénye a másik nem fölött, mely szükségszerűen fennáll különnemű barátok esetén, végzetes a barátságra nézve. Tehát az asszony sem szeretőnek, sem barátnőnek nem jó. Megfelelő helyen csak ama rabszolgasorban van, melyben a keletiek tartják. A nő csakis élvezeti eszközként jó, ezen kívül, miként a jó Chilpéric király mondá, a lehető leghamarabb meg kell szabadulni az asszonyoktól.” De Sade: Histoire de Juliette, ou les prospérités du vice
„Nos, ha igaz, hogy a nőkön csak zsarnoki hatalmunk van, az is igaz, hogy ők meg természet szerint uralkodnak rajtunk: szépségükkel, aminek semmi nem tud ellenállni. A mi hatalmunk nem minden országban érvényes, a szépségé azonban egyetemes. Miért volnának hát előjogaink? Azért, mert mi vagyunk az erősebbek? De hát ez aztán már igazságtalanság! Minden eszközt megragadunk, hogy megfélemlítsük őket. Az erők egyformák volnának, ha nevelésünk is egyforma volna. Tegyük csak próbára azokat a képességeiket, melyeket a nevelés nem korcsosított el, s majd elválik, igazán olyan erősek vagyunk-e.” Montesqiueu: Lettre à Rika Ibben

 V.A.