A megelőző évszázadok divateseményeivel ellentétben a 18. század fejleményeit már szinte maradéktalanul dokumentálták. Megszülettek ugyanis az első divatlapok. Ezek a mai életmódmagazinok szerepét töltötték be. Szó esett bennük a mindennapi környezet kialakításáról, új könyvekről, színházról, a középpontban azonban az aktuális divattudósítások álltak. A jobbára pár naponta megjelenő füzetek több kézzel színezett metszetet tartalmaztak, és közölték a bemutatott ruha pontos leírását. Ezekből a füzetekből világosan kiderül, milyen fontos szerepe lett a divatnak. Az arisztokraták ugyanis ennek révén tudták megmutatni jelentőségüket, és elhatárolni magukat az alsóbb nemesi és polgári rétegektől. Minthogy azonban ez utóbbiak folyton utánozták az arisztokraták öltözködését, a megkülönböztető funkció megőrzése érdekében a divatnak szinte napról napra változnia kellett.
Erre a századra tehető a „sznob” szó kialakulása is. Eredetileg a „sine nobilitate”  azaz „nemességgel nem rendelkező” kifejezés rövidítése volt: s.nob. A gazdag polgárság tagjai születésükkor nem örököltek semmilyen címet, ami lehetővé tette volna, hogy tagjai legyenek az elit köröknek. Viszont biztos anyagi háttérrel rendelkeztek, így megengedhették maguknak az arisztokraták által favorizált drága bentlakásos iskolákat, ahol – amellett, hogy ugyanúgy kezdtek öltözködni - felvették a rájuk jellemző attitűdöket. Fő feladatuk a reprezentáció volt – ezt egyébként a munka egyik szokatlan, de mindenképpen megerőltető formájának tekintették.
Az eszetlen fényűzés ellenére a finom emberek továbbra sem mosakodtak. A piszkot arcfestékkel, a kellemetlen szagokat illatos vízzel, a szifilisztől az arcon megjelenő sebeket pedig szépségpöttyökkel fedték el. Az ólomtartalmánál fogva meglehetősen egészségtelen fehér arcfestékhez a mesterkélt hatást fokozó vörös rúzst használtak nők és férfiak egyaránt. A rizsporozott, hatalmas tömegű frizurák olyan bonyolultak voltak, hogy képtelenség lett volna naponta előállítani őket, a hajmosásról nem is szólva. A művészi frizurákban és parókákban megtelepedő élősködők ellen elefántcsont vakarópálcikákkal igyekeztek felvenni a küzdelmet. Ennek ellenére a paróka az urak öltözetének is elengedhetetlen kelléke volt, akik legfeljebb csak otthon mutatkoztak a saját hajukkal. Optimális esetben a paróka természetes hajból készült, ám minthogy ez nagyon drága volt, kecskeszőrt, lószőrt és növényi szálakat is felhasználtak hozzá, majd szürkére vagy fehérre púderozták.
A nők felsőtestének kívánatos formáját a zsinóros fűző adta meg. A dekoltázs pedig egyre mélyült, míg aztán a korszak végére már szinte az egész mellett látni engedte. A szoknyák mérete is egyre nőtt. A század közepére az udvari gálaviseletben megjelent az ovális alakú abroncsszoknya, ami széltében olyan terjedelmes volt, hogy a hölgyek csak elfordulva fértek át az ajtókon. Ezekből a példákból jól látható, mennyire önálló, a valóságos testtől független alakot teremt a divat. Követői szinte maguk is eleven műalkotássá váltak.

V.A.

Képgaléria: