„A preromantika legerősebben a német irodalmat forradalmasította; bár nem társadalmi és politikai szempontból, de művészeti téren itt idézte elő a legnagyobb átalakulást. William Blake-en kívül a Sturm und Drang néven ismert irodalmi korszak (kb.1770-1780) gondolta legkövetkezetesebben végig a zseni-elméletet, egész világnézetet építve ki belőle: az ösztönökre, a szenvedélyekre alapított élet fölényét az észszerű korlátok közé szorított nyárspolgári életmód fölött. Úgy kell élni, mondták, hogy érzéseink a „körmünk hegyéig” eltöltsenek bennünket.
A Sturm und Drang hatása Schiller első darabjában, a Haramiákban a legerősebb. Az egész Sturm und Drang a kamaszkori lelki alkat megrögzítése és elvvé tétele – a Haramiák pedig a kamaszság megdicsőülése. Minden serdülő fiúban, aki szenved az iskola és a szülői ház korlázai miatt, benne él a „haramia”, mint lehetőség, millió és millió fiú közül egynek, Schillernek sikerült is megírnia. Karl Moor, a nemes lelkű rablóvezér, gonosztevő lesz, hogy megbüntesse a társadalmat, amelyben csalódnia kellett és végül is önmagát pusztítja el – ki nem akarta első ifjúságában megbüntetni a világot azzal, hogy tönkreteszi önmagát? A Haramiákban annyi a groteszk, suta, elnagyolt, szertelen kamaszosság, hogy nem is érdemes rámutatni – mégis zseniális. Ez az a mű, melyet minden Sturm und Drang, minden romantikus és minden expresszionista meg szeretett volna írni, de senki se érte utol. Az emberi lélek egy örök lehetősége; kinevetjük, és mégsem avul el soha; giccs és mégis halhatatlan. Izzik és pattog és robban minden sora, Schiller legnagyobb, legélőbb alkotása. Meg lehet érteni, hogy hatása a Wertherével vetekedett; előadása közben az emberek ájultan estek le a székről; folytatóinak, átköltőinek, utánzóinak száma légió. Schiller később éppenúgy idegenkedett tőle, mint Goethe a Werthertől. De ő sem tudta soha többé utolérni első sikerének intenzitását.”
Szerb Antal