Nyolcszáz diákkal szavalt

Pataki Ferenc színművész

Nyolcszáz diákkal egyszerre szavalta Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét Pataki Ferenc színművész a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában. A rendezvényre a magyar nyelv napja alkalmából a középiskola kezdeményezésére került sor. Mint azt a színművész elmondta, missziójának érzi, hogy anyanyelvét, a szép, helyes kiejtést, nyelvtanilag pontos kifejezések használatát népszerűsítse a gyerekek körében. Pataki Ferenc úgy fogalmazott: szeretné felemelni hangját a közösségi oldalakon, mobiltelefonok nyelvezetében általánossá vált hibás nyelvtani, gyakran trágár szavak használata ellen.





Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból