Zandonai az operairodalom méltatlanul elfeledett alakja, a Puccini utáni olasz operautolsó neves képviselője. Bár őt tekintik a maestro és Alfano zenei világa közötti összekötő kapocsnak, a késő verizmus egyik legegyénibb hangú, bár némileg egyenetlen teljesítményű képviselőjének, neve jószerével csak a bennfentesek számára ismert. A maguk korában sikeres operáit napjainkban csak ritkán játsszák.
Fiatalon, 1899-ben kezdte meg tanulmányait a Pesaro Zenei Konzervatóriumban és három év alatt végzett a kilenc évre rúgó tananyaggal. Tanára, Pietro Mascagni kimagasló véleménnyel volt róla. Zadonai-ra később Arrigo Boito is felfigyelt, ő mutatta be a Ricordi kiadót vezető Giulio Ricordinak. Ricordi azt szerette volna, ha Zandonai fejezi be Puccini Turandot-ját és a haldokló Puccini maga is támogatta ezt az elképzelést, a szerző fia, Tonio Puccini azóta is ismeretlen okokból megvétózta a döntést. Így a feladatot Franco Alfano kapta, az általunk ismert Turandot az ő verziója.
Stílusát a harmóniák szabad kezelése, a színes, nagyzenekari hangzásra építő hangszerelés, rafinált hangzások alkalmazása, a különböző (főleg verista-impresszionista) stíluselemek eklektikus keverése, váratlanul kibomló, széles, nagy ívű dallamok szerepeltetése jellemzi. Legismertebb operái: Francesca da Rimini (1914), Giulietta e Romeo (1922), I cavalieri di Ekebu (1925)

A Francesca da Rimini izzó drámaiságú muzsika. Stílusában a verista vonások a meghatározók, helyenként Debussyre emlékeztető zenekari színekkel, másutt Cileát és az érett Puccinit idéző dallamvezetéssel.