Dulceamar

táncmű

A Constancai Nemzeti Színház vendégjátéka

KABARÉ - Elvágyódás két részben - Bozsik Yvette 1998. december 31-én mutatta be a „KABARÉ” című előadást a Katona József Színház Kamrájában. Az előadás a német 20-as, 30-as évek kabarévilágát idézi fel. A némafilmszerű koreográfiára, az erős színészi karakterekre és fanyar érzésvilágra épülve mutat be egy század eleji és egyszerre századvégi groteszk, dekadens világot. Mindezt olyan zenei háttérrel mint: Kurt Weill, Palast Orchester, énekel Max Raabe valamint Marlene Dietrich. Az előadás remek lehetőséget kínál színészi és táncos alakításokra, valamint a Kamara stúdió jellege, intimitása miatt egy korabeli, mégis mai, szürreális kabarévilág ábrázolására. Ebben a furcsa világban az élet lenne megmutatva „nagybetűsen”; halál, magány és betegség nélkül, mégis ahogy múlik az idő és a tavaszból nyár és az őszből tél lesz, úgy változna át a koreográfia groteszk stílusa melankolikus, szomorkás hangulatba. A Katona József Színház színészei és a Bozsik Yvette Társulat táncosai mellett az előadásban fellépett Tölgyesy Zoltán és Szikszai Tibor, a két legismertebb és legnagyszerűbb transzvesztita művész is.

Közreműködők:

Fantazio Együttes:
Beatrice Rancea, Marian Adochitei, George Calin, Pavel Barsan, Diana Cheregi,
Dan Zorila,Dana Dumitrescu, Cristian Osolos, Diana Lupan, Delia Corina Luca,
Oana Botez, Daniela Hasiade, Daniel Dragomir

Alkotók
Díszlet, jelmezConstantin Ciubotariu, Bozóki Mara és Khell Zsolt ötlete alapján
RendezőasszisztensVati Tamás
Koreográfus asszisztensekAna Halas Hadziahmetovic és Vislóczki Szabolcs
Technikai rendezőGelu Ciobanu
Rendező-koreográfusBozsik Yvette
Játszóhely:
Kisszínház
Jegyértékesítés




Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból