Lélektánc

táncmű

Bozsik Yvette Társulat, Tánceánia Együttes, Gördülő Tánccsoport

A Lélektánc előadás az előítéletek felülvizsgálásáról szól. A Bozsik Yvette rendezésében készült táncelőadás célja, egy olyan koreográfia létrehozása, melyben ép mozgásúak és mozgássérültek találkozhatnak a művészi felfedezés és kutatás, egymástól és egymás segítségével való tanulás céljából, annak érdekében, hogy felülvizsgálják egymásról alkotott nézeteiket, előítéleteiket. 

Ez az előadás amellett, hogy mérföldkő a résztvevők fizikai és szellemi kibontakozásában, egyúttal óriási jelentőségű is a sérültekről alkotott társadalmi kép, a sérülteket kirekesztő szociális kultúra átformálásában is.

A produkció nem szánalmat és sajnálatot akar ébreszteni a nézőkben, hanem megmutni, hogy az emberi test és természet korlátok nélkül tud szárnyalni.  

A Szegedi előadás egyik fontos állomása a 2009 nyarán induló „Lélektánc Országos Turné”-nak, amely az ország tíz városba viszei el a produkciót, hogy ne csak a Budapesti közönség élhesse át, azt a semmihez nem fogható élményt, melynek részese lehet mindenki aki megtekinti az előadást.

Tér: Vati Tamás
Jelmez: Bozóki Mara
Fény: Pető József
Zene: Philippe Héritier
Turnémenedzser: Szemán Béla
Konzultáns: Bóta Ildikó

Kreatív producer, társrendező: Iványi Marcell

Koreográfus-rendező: Bozsik Yvette

Előadók: 
Barkó Tamás, Bruckner Csaba, Fülöp Tímea, Gál Eszter, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Kálmán Ferenc,
Krausz Alíz, Matatek Judit, Potoczki Gábor, Puskássy Márk, Samantha Kettle, Sárai Rita, Vati Tamás,
Vágola Imre, Vislóczky Szabolcs


Alkotók
Játszóhely:
Kisszínház
Időpontok:
Lélektánc2009. június 07., vasárnap 19.00Bérletszünet - Kisszínház (2008-2009)
Jegyértékesítés




Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból