Maga az ördög, Pass-port Europe

A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka

 

Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka): Maga az ördög/Pass-port Szeged + Pass-port Europe

 
Hosszas kutató- és műhelymunka nyomán 2012-ben mutatta be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a szegedi MASZK Egyesület a Pass-port trilógiát, melynek első két része – Szabadkára és Szegedre fókuszálva – a multietnikus világgal, a határ két oldalán élő emberek viszonyával, a vajdasági magyarok és a magyarországiak kapcsolatával foglalkozik, míg a harmadik előadás színházi eszközökkel próbálja megfogalmazni az európaiságot, a határokkal való behatároltság és a határ nélküliség érzését körüljárni. Az előadások az elmúlt bő egy évben számos szerbiai színházi fesztiválon vendégszerepeltek és több díjban is részesültek. December elején a budapesti Bárka Színház is műsorára tűzi a három produkciót.
Az előadásokban a Kosztolányi Dezső Színház színészei mellett két szegedi színész, Csorba Kata (a Szegedi Nemzeti Színház tagja) és Seres István, valamint a szabadkai Népszínház két szerb színésze is színpadra lép, az előadások rendezője a Jászai Mari-díjas Urbán András.
A szegedi nézők ez alkalommal a trilógia második és harmadik részét láthatják, a két előadás között szünetet tartunk.
Urbán Andrással és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal 2003 óta működik együtt a MASZK Egyesület. Az elmúlt tíz évben 13 előadást állítottak színpadra, ezek közül a szabadkai színház tíz produkciót ma is repertoáron tart. Az előadások nem csak magyarországi és szerbiai fesztiválokon szerepeltek és nyertek el rangos szakmai díjakat: Európa számos országában, de Indiában és Brazíliában is sikerrel mutatkozott be a társulat.
 
MAGA AZ ÖRDÖG
Pass-port Szeged
75'
 
A ti nyelveteket beszéljük és mégsem értjük egymást.
Két ország polgárainak viszonya egymáshoz. Két nemzet. Idióta vigyor, protokoll, régi sebek, régi és szétbonthatatlan összeforrottság. Ugyanakkor egy nemzet a határ két oldalán.  A kisebbség és a többség párkapcsolata. De most mindkettő egy nemzeti közösséghez tartozik. Területileg szétválasztva: a határ túloldalán maga az ismeretlen. Ez nem szimbolikus. Fogalmatok sincs! Nekünk se, bár erről azt gondolom, hogy nem igaz... A tied-e az, ami nem? Jogaink vannak, követeléseink. Ma már eszközeink is érvényre jutattni őket. Te nem leszel megkérdezve. Liberális, európai, népszavazás, konzervatív, jobboldal, hagyományok, szélsőséges ezotéria, sértettség, útálat... Ám testvéreink, ne feledjétek! Szeretünk benneteket, mint ahogy Ti még soha...  
 
Szereplők:
 
Csorba Kata, Mezei Kinga, Mészáros Gábor, Seres István Pipu

Dramaturg: Antal Attila
Jelmeztervező: Pletl Zoltán
Díszlettervező: Sinkovics Ede
Zene: Antal Attila
Koreográfus: Seres István Pipu
Állatszobrok: Daniela Mamužić
Rendező: Urbán András
 
18 éven felülieknek!
 
 
 
PASS-PORT EUROPE
„Kedves Európa...”
90’
 
Levél Európához egy életről. Egy rakás emberi életről.
Mi európaiak vagyunk. Mi nem vagyunk európaiak. Akkor is azt hittem, hogy európai vagyok, amikor még nem létezett az Unió. Európa az micsoda? What is this? Európa kezdete vagy a vége? BEJÁRAT-KIJÁRAT? EMERGENCY EXIT?! Komoly vám- és átlépésellenőrzés a határon. A határ metafora. A határ nem metafora. A Balkán kapuja? A világ vége?
UTÓPIA. A színház pedig AKCIÓ! Kritikus akció.
Let’s go to Europe! Lets go! STOP! Baby Stop! Elveszítjük önmagunkat, elveszítenek bennünket. Europe hates me, I hate Europe! Európa nem tud rólam semmit, én sem róla. Sok mindent hiszünk egymásról, ha egyáltalán gondolunk egymásra. Elérhetetlen.
Minden nap, minden éjjel gondolok rád:
Dear Europe, I LOVE YOU, I LOVE YOU SO MUCH!...
 
Szereplők:
Béres Márta, Csorba Kata, Jelena Mihajlović, Mezei Kinga, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Pletl Zoltán, Seres István Pipu, Suzana Vuković

Dramaturg: Antal Attila
Jelmeztervező: Pletl Zoltán
Díszlettervező: Sinkovics Ede
Zene: Antal Attila
Rendező: Urbán András
 
 
A két előadás a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretein belül megvalósuló ThePer projekt második és harmadik része.
Koprodukciós partner: MASZK Egyesület (Szeged)
 
 
www.kosztolanyi.org
www.maszk.hu
 
 
 
Jegyár: 2000 Ft (együtt a két előadásra)
Jegyek kaphatók a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájában (Stefánia 6. Tel: 62/554-174/175/716, ticket@szinhaz.szeged.hu), valamint itt:  http://www.jegy.hu/program/maga-az-ordog-pass-port-europe-47327/244765

Alkotók
Játszóhely:
Kisszínház
Időpontok:
Jegyértékesítés
Képgaléria:




Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból