Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepeljük új táncjátékunkkal. Dante műve – az Isteni Színjáték – a romantika művész-nemzedékének egyik irodalmi alapélménye volt. Liszt Ferenc az 1830-as években ismerkedett meg vele Itáliában. 1855. június 2-án írta a száműzetésben élő Wagnernak, Zürichbe: „Tehát Dantét olvasod. Az Neked való társaság. –Már régen él gondolataimban egy Dante-szimfónia – 3 tételben: Pokol, Tisztítótűz és Paradicsom – az első kettő csak zenekarra, az utolsó kórussal. Ha ősszel meglátogatlak, valószínűleg magammal hozhatom, és ha nem találod rossznak, engedelmeddel Neked ajánlom.” Fenti levélre válaszolva Wagner azonnal lebeszélte Lisztet a Paradicsom megkomponálásáról, s a kórus alkalmazásáról. A tanácsot Liszt részben megfogadta: a mű két tételes. A Paradicsom helyett Istent dicsőítő latin himnusz, női karra írt Magnificat kapcsolódik a Purgatóriumhoz.

Az I. tétel címe: Inferno. Lisztnek különleges, zseniális érzéke volt a pokoli látomások, a sátáni irónia zenei kifejezéséhez. A haláltáncok, Mefisztó-portrék egészen haláláig legnagyszerűbb alkotásai. Közéjük tartozik ez a Dante nyomán, nagy drámai erővel festett Inferno is.

(Hamburger Klára írásából)

Az előadás második részét felnőtt nézőinknek ajánljuk!

Dante szimfónia
Nyitány
Dante: Csetényi Vencel
Vergilius: Czár Gerely

Pokol
Dante: Csetényi Vencel
Beatrice: Markovics Ágnes

Purgatórium
Dante: Haller János
Beatrice: Markovics Ágnes

Magnificat
Dante: Czár Gergely
Apolló: Finta Gábor
Angyal: Fehér Laura
Beatrice: Markovics Ágnes
Továbbá: Hajdú Mária/Hajszán Kitti, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Májer Gábor, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Zsadon Flóra

Zene: Liszt Ferenc
Szöveg: Dante Isteni színjáték (részlet); előadja: László Zsolt
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet/jelmez: Molnár Zsuzsa
Koreográfus asszisztens: Czár Gergely
Balettigazgató: Pataki András

Koreográfus: Roberto Galván

„Liszt Dante-szimfóniája inspirált, hogy elmélkedjek a modern emberről, értékeinkről és a „Zeitgeist”-ről, azaz a korszellemről, melyben élünk.
A Pokol-tétel mélységekben kavargó, saját témáinak visszhangjaira épülő zenei motívumai egy hanyatló világ ironikus ábrázolására inspiráltak. Ez az a hely, ahol Érosz és Thanatosz folyamatosan próbálja leigázni egymást, ezzel megölve a kéjt, ahelyett, hogy vágyat keltenének, a jövő reménye helyett pedig csak újra és újra elhaló szükségtelen vágyakozást teremtenek.
A Purgatórium olyan, mint világunk: az elszigeteltség és a kommunikáció hiánya uralja; ez is egy, a média által globalizált világ, melyben az embert megfosztják önnön emberségétől és elriasztják a szemtől szembeni érintkezéstől. A magány blogja ez, melyben az emberek vadidegenek előtt tárják fel saját belső világukat és képtelenek elérni a bensőséges együttlétet.
A Mennyországot félt megkomponálni Liszt, és otthagy minket a mennyei világ után vágyakozva a Purgatórium kapujában.  Félelme számomra humanitásáról tesz tanúbizonyságot, kételyeiről a Jó zenei újraalkotása iránt. A végső Magnificat is inkább panaszkodásnak, mint a boldogság kifejeződésének tűnik.
Úgy érzem, hogy az új évezredben mi ugyanennek a kapunak a küszöbén toporgunk; a jövő többé nem előre megjósolható, a szellemi értékek pedig egy új korszak eljövetelét hirdetik. Az emberiségnek újra kell fogalmaznia a társadalom alapvető értékeit. Ez ugyanúgy megrémít minket, ahogy Lisztet megrémítette a Mennyország ábrázolása, hiszen valahogy könnyebb fájdalmat és depressziót érzékeltetni, mint békét és reményt.
A magyar zene szenvedélyessége igen közel áll latin gyökereimhez.” (Roberto Galván)

Belső pokol

Táncolják: Szarvas Krisztina/Hajszán Kitti
Czár Gergely/Haller János

Zene: Liszt Ferenc
Faust szimfónia – 3. tétel (Mefisztó)
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet/Jelmez: Molnár Zsuzsa

Koreográfus: Juronics Tamás

Sokszor hallhattuk, hogy a pokol meg a mennyország az valahol a túlvilágon van, egy ismeretlen helyen. Mennyország valahol a fellegekben, a pokol pedig valahol egy titkos föld alatti barlangban. Lehet. De mindkettő itt van bennünk is, és átéljük mindennapjainkban. Mindkettőnek megvan a maga feltételrendszere és bizony nagy közünk van hozzá. Mondhatnám azt is, hogy minden ember önmaga alakítja ki  a saját mennyországát és a saját poklát, és akár visszafelé is igaz lehet. A bennünk lévő pokol és a bennünk lévő mennyország harca alakít minket. A pokol éppen olyan közel van az emberhez, mint az Isten országa. A pokol hétköznapi tudatállapotaink sajátja. A pokol a mindennapok káprázatában, az emberi gondolkodásban keresendő. A pokol nem száműzhető a tudatból. Ha mégis megpróbálják, akkor annak beláthatatlan következményei vannak. Európa keresztény története a pokol jelenlétének a története a világban. A tudattalanba fojtott pokol kivetítődve jelenik meg mindennapjainkban. Erről szól a keresztény civilizáció, mely nem volt hajlandó tudomást venni a tudat sötét oldaláról.(Juronics Tamás)