Szabó Gabi a tapasztalataiból merít...
... Cecile karakteréhez
A mára szállóigévé vált kérdést még azok is ismerik, akik korábban csak plakátokon találkoztak a Kék róka című előadással, vagyis: járt-e Cecile a Török utcában. Szinte alapkérdéssé vált azon férfiak körében, akik úgy érzik, párjuk más utakon keresi a boldogságot. A Szegedi Nemzeti Színházban Bagó Bertalan enged betekintést a pesti “urak” magánéletébe, a főszerepben pedig Szabó Gabit láthatjuk. A pénteki premier előtt vele beszélgettünk.
“A saját életünk is egyfajta tanulás, ami folyamatos hatással van a környezetünkre. Ha valaki felvállaltan, hibáival együtt éli az életét, akkor sokkal többet tud adni a körülötte élőknek. Komolyan hiszek ebben és próbálok is e szerint élni, még ha voltak is kisebb-nagyobb melléfogások, amikor nem így jártam el. Nem állítom, hogy azokat mind megbántam, de utólag tudom, hogy nem úgy kellett volna. Ugyanakkor a tapasztalatokból adódóan színészként még őszintébben, hitelesebben, kendőzetlenül mutathatom az érzéseket, közvetíthetek gondolatokat” – mondta a szellemes, érzékeny és kiszámíthatatlan Cecile karakterétől Szabó Gabi, akit a tavalyi évadban Hubay Miklós egyfelvonásosaiban, illetve Csokonai Karnyónéjaként láthatott a szegedi közönség.
A Kék rókát Herczeg Ferenc legsikeresebb darabjai között tartják számon, amelynek középpontjában a női mesterkedés, furfang áll. A háromfelvonásos pesti közegbe ültetett szalonvígjáték, amelyen nevet és mélyen elgondolkodhat a néző, attól függően, rálel-e önmagára. Cecile és férje, Pál látszólag hétköznapi polgári életet élnek, ám az asszonynak már nem kielégítő ez a feleségszerep. Sándorral, a házibaráttal ismét fellobban közöttük az addig csak hamuban tartott szerelem lángja, de betoppan a képbe még egy személy: az arisztokrata családból származó Trill báró.
Szabó Gabi szerint Cecile azért keresi különféle férfiak karjai között a boldogságot, mert nem akart belenyugodni abba, hogy egy olyan ember mellett éli az életét, akit bár családfenntartóként tisztel, kapcsolatuk mégsem több szimpla barátságnál. Cecile-ben egy bátor nőt lát, aki felvállalva tetteit a többiek szemébe néz, nem riadva meg a következményektől sem. “Ha őszintén és nyíltan éljük az életünket, minden lezárás alkalmával egy újabb kapu tárul ki előttünk. Ne meneküljünk az életünk elől, még akkor sem, ha emiatt őrültnek tartanak” – adott tanácsot Herczeg Ferenc nőalakján keresztül a nézőknek.
Miért éppen kék róka? A válasz egyszerű: Herczeg Ferenc a sarkvidéki ragadozóban találta meg a tökéletes Cecile jellemét. A fehér bundájú róka ugyanis intelligens és kiszámíthatatlan természetű, akárcsak az öntudatos nő.
Cecile szerepében Szabó Gabit láthatjuk, míg Pált Kárász Zénó, Sándort Borovics Tamás, Trill bárót Rédei Roland, Lencsit pedig Gidró Katalin alakítja az április 10-én, kisszínházban debütáló darabban.
szegedma.hu
2015.04.08.
Gaál Bernadett
Herczeg Ferenc sikerdarabja 2015. október 8-án, 9-én, 16-án és 17-én ismét a Kisszínház műsorán!
