Szenvedve dúl a szerelem

Kubik Anna Adél szerepében a kisszínház színpadán. Fotó: Kuklis István

Ez egy bűbájos darab - mondja Kubik Anna, aki Adél szerepét alakítja Az üvegcipőben. Molnár Ferenc vígjátékát Bagó Bertalan rendezésében ma este mutatják be a kisszínházban.
– Játszottam Muskátnét a Liliomban, ami talán a legnépszerűbb magyar darab a világon. Játszottam A testőrben a színésznőt, pályám legelején pedig Agárdy Gáborral az ismeretlen Valakit a Játékszínben. Mindegyik Molnár Ferenc-darabot nagyon szerettem, de ez mindegyiken túltesz – fogalmaz Kubik Anna, aki Adélt alakítja Az üvegcipőben.

– Ez egy igazi bűbájos darab. A VIII. kerület szélén játszódik, annak a világát idézi meg, ami majd egy évszázad távolából már nagyon szerethető. Édes a szerelem körül forgolódó történet is, amelyben furcsa „felállások" vannak: az idősödő nő szereti a fiatal fiút, a fiatal lány pedig a korosodó férfiba szerelmes. A viszonyok kavarodnak, és nagy szenvedések árán dúl a szerelem. Ahogy az lenni szokott a valóságban is: van ennek tragikus és nagyon komikus oldala is. Fedák Sári életrajzából és a Molnár Ferencről írottakból is kiderül, hogy Adél szerepe tulajdonképpen a szerző Fedákkal folytatott viharos kapcsolatát fedi le. Kártyáztak, ittak, veszekedtek minden éjjel. Fedák akkor vetette el magát Molnárral, amikor az író már beleszeretett a Nemzeti Színház ígéretes, fiatal színésznőjébe, Darvas Lilibe. Helyi vonatkozása is van a vígjátéknak: Irma felemlíti, hogy Adél bal kézről született gyermeke Szegeden nevelkedik – mondja a Kossuth-díjas színésznő, aki a felkérést akkor kapta, amikor Bagó Bertalan rendezésében az Indul a bakterházat játszották.
– Beszélgettünk Bodolay Gézával és Gidró Katalinnal Újszegeden. Ők javasolták, ha Kati lesz Irma, lehetnék én Adél. Az esélytelenek nyugalmával mondtam igent, úgy gondoltam, biztosan nem lehet majd egyeztetni. Végül mégis sikerült. Jó itt lenni, mert nagyon helyes a szegedi társulat. Szeretek a Sipost játszó Kárász Zénóval, Katival, a Roticsnét alakító Vajda Júliával és a többiekkel dolgozni – hangsúlyozza Kubik Anna, aki most a debreceni színházhoz kötődik, évente egy szerepet játszik ott. Hétfőtől már Az ajtót próbálják Szabó Magdától.

A szegedi társulattal ez az első bemutatója, de korábban is játszott már itt: Kerényi Imre  Csíksomlyói passiójában 1988-ban, a Dóm téren. – A szegedi előadások előtt sokszor játszottuk a produkciót, amit a rendszerváltás előszeleként is emlegettek. Fantasztikus hangulata volt, vittük egész Európába. A Várszínház kicsi színpadán mutattuk be, a hatalmas szegedi szabadtérire fel kellett dúsítanunk a díszletét. Megható ünnep volt minden előadása. Szép emlék. Most is igazi, szép, szerethető színházi előadást kínálunk a közönségnek. Semmivel sem bolondítottuk meg a darabot, azt láthatják a nézők, amit Molnár Ferenc megírt, csak kicsit eltávolítottuk a társalgási stílustól. Úgy szólal meg, olyan temperamentumosan, ahogyan annak idején abban a közegben a valóságban is beszélhettek az emberek.
Életben tartják Bubik István emlékét

Kubik Anna az elnöke a 2004-ben elhunyt népszerű színész, Bubik István nevét viselő díj kuratóriumának. Az elismerést minden évben egy 35 évesnél fiatalabb színésznek vagy rendezőnek ítélik oda. – Szeretnénk ezzel is az emlékét életben tartani. Fontos ember, igazodási pont volt az életemben és a pályámon. Nagyszerű volt vele játszani például az Advent a Hargitánban. Ha ő Bánk bán volt, én Melinda voltam, ha István király, akkor én Réka. Óriási szériákat játszottunk együtt, pótolhatatlan, nagy kaliberű színész volt. Jó rá visszagondolni. Nemrég örömmel láttam a lányát, Rékát, aki remélem, folytatja majd az édesapja pályáját. Nagyon tehetséges, gyönyörűen énekel és táncol. Csodálatos lány, izgulok érte.

Délmagyarország
2015.11.27.
Hollósi Zsolt

 





Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból