Tóth Péter az Árgyélus királyfiról: ...

Tóth Péter (Fotó: Kovács Ferenc)

...Elképesztő élmény volt ezekre a versekre zenét írni
Tóth Péter szerezte a Szegedi Nemzeti Színház ősbemutatója, az Árgyélus királyfi zenéjét. Több mint egy fél évbe telt, hogy minden hangjegy a helyére kerüljön.

“Részben szabadabbal száll a képzelet. Megpróbálom magam beleképzelni az 5-10 éves gyermekek fejébe, sőt a kamasz gyermekeimet is odaképzelem. Igyekeztem nem túllépni azokon a kereteken, amiről már azt gondolom, hogy egy ilyen korú gyermek már nem élvezhet. Szabadabb vagyok, mert nem az jár a fejemben, mit gondol a szakma, ugyanakkor kötöttebb is vagyok, mert gyerekek igényeit kell figyelembe vennem.” Tóth Péter szerezte a Szegedi Nemzeti Színház ősbemutatója, az Árgyélus királyfi zenéjét. Több mint egy fél évbe telt, hogy minden hangjegy a helyére kerüljön, a zeneszerző azonban elárulta, a librettó java már a nyáron készen volt, ami többek között Várady Szabolcs Kossuth-díjas költő inspiráló, szórakoztató verseinek köszönhető. “Elképesztő élmény volt ezekre a versekre zenét írni, nekem ez egy nagy játék volt.”

A kétrészes daljátékkal olyan darabot próbáltak meg színpadra állítani az alkotók, mely a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt élvezhető. Nincs gügyögés a zenében, de elvadult kortársba sem hajlik át. Ahogyan a zeneszerző fogalmazott, Mozart Varázsfuvoláját, valamint a Csongor és Tündét célozták be aranyközépútként. Tündéres, ördögös világot teremtettek, melyet rövid opera igényességű zenei betétekkel fűszereztek meg. “Nagyon sokszínű zenét sikerült alkotnunk, még egy pokolrock is felcsendül, de alapvetően szimfonikus komolyzenéről beszélünk ebben a – a magam részéről jobb szeretem ezt a megnevezést – meseoperában.”

Bognár Róbert és Schlanger András írók, valamint Tóth Péter zeneszerző nem egy butuska gyermekdarabot álmodott színpadra, hanem olyan zenei és színpadvilági élményt célzott meg, melyhez hasonlót a gyerekek ritkán élhetnek át. Amennyiben tetszik nekik a zene, azonosulni tudnak a szereplőkkel és a történettel, akár felnőtt korukban is szívesen választják a színházat. “A próbák ideje alatt bekerültek új ütemek, szinte teljesen új kottaanyagot kellett elkészíteni. Alapvetően rövid zeneszámok kerültek az előadásba, körülbelül másfél-kétpercesek a jelenetek éppen azért, hogy a gyermekek figyelme ne kalandozzon el.”

szegedma.hu
Gaál Bernadett
2016.02.20.

 





Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból