...a falstaffi alkatot

Szeged - Sokkal jobban érzi már magát Király Levente, aki csigolyatörése után tavaly az egész nyarat a klinikán töltötte, ősztől pedig otthonában lábadozott. A Nemzet Színésze azt mondja: bár az Offenbach-operettbe nem tudott beállni, ha találnak neki való feladatot, szívesen játszana még.

– A közönség szeretete mindennél többet jelent számomra! Annak idején, pályakezdő színészként csak két évre jöttem Szegedre – tavaly volt ötven éve, hogy itt élek. A fél évszázad és a díszpolgárság följogosít arra, hogy szegedinek mondhassam magam. Annyi szeretetet kaptam itt, hogy azt elmondani nem lehet – fogad bennünket belvárosi otthonában Király Levente. Lapunk új süteményeskönyvét vittük ajándékként – rögtön hívta is imádott feleségét, aki szinte mindennap főz. Hogy milyen betegként a Nemzet Színésze? Judit asszony bölcs mosollyal válaszol: – Olyan, amilyenek általában a férfiak. Csak hozzá kell adni azt is, hogy színészről van szó. A nyáron rettenetesen aggódtunk Leventéért, volt olyan pillanat, amikor nem voltunk biztosak benne, hogy haza tud jönni a klinikáról.

- Jó egészséget kívánok mindenkinek 2010-re – most tudom csak igazán, mennyire fontos ez! 73 évesen már nem vagyok annyira virgonc, mint régen. Tüdőgyulladást kaptam a H1N1-járvány előtt, ezért amint lehetett, beoltattam magam. Gyógytornász jár hozzám, egy ápolónő fürdet. A háztömbünk körül igyekszem minél többet sétálni, mert betegségem legjobb gyógyszere a mozgás.
- Az utcán az emberek lépten-nyomon megállítanak. Látom a szemükön, hogy szeretnek. Az elhúzódó kezelések miatt sajnos végül mégsem tudtam a színházban beállni az Orfeusz az alvilágban című Offenbach-operettbe. Nemrégiben adták át az osztályunknak a színművészetin az aranydiplomákat, az ünnepségre sem tudtam elmenni, de voltak olyan rendesek, és elküldték. A bajok ellenére ma már lényegesen jobban érzem magam, mint az ősszel. Sokat fogytam, de jobb ez így: nem igénylem már a falstaffi alkatot – nevet Szeged színészkirálya, aki ma már a teátrumba is bejár néha.
– Kifogytam a ruháimból, a főszabó urat kértem meg a színházban, hogy alakítsa át őket. Kerek Mónika nemcsak a főigazgató titkárnője, hanem nekem is annyit segít, mintha a személyi titkárom lenne – meséli Király Levente. Figyelmét nem kerüli el, hogy fotóriporter kollégám a falon sorakozó régi felvételeket nézi. – Nem önimádatból tettem ki. Amikor a színházat átépítették, rengeteg előadásfotót kidobáltak, többet a szemétből szedtem ki. Ha már kitettem Keant, később oda kívánkozott mellé Tevje, Falstaff, Willy Loman, Galilei és a Tóték tűzoltóparancsnoka is. Makláry Zoli bácsitól megtanultam: szerepet sohasem kérek, nem is adok vissza. Vénember vagyok már, de ha valaki kitalálna egy nekem való feladatot, nem utasítanám vissza. Ha az „előzményeket" is beleszámítom, vagy hatvan évet töltöttem színpadon. Hiányzik a játék. Néha azt álmodom, színpadon vagyok, és nem jut eszembe a szöveg, ezért költenem kell. A másik visszatérő álmom: végszóra ki akarok menni a színpadra, de nem visz a lábam, pedig már ott kellene lennem. A kollégáknak azt üzenem: szeressék a színházat, szeressék a várost akkor is, ha tudom, néha nehéz. Megéri!

Roziból is színész lehet

Király Leventééknél legutóbb karácsonykor jött össze a család. Eszter lánya pszichológus Budapesten, a nyáron tartották az esküvőjét. Attila fia Mercutiót és Puckot is játszotta Szegeden – azóta is sokan szívesen látnák újra a társulatban. Jelenleg szabadúszó művész, országszerte, sőt a határon túl is játszik, rendez és koreografál. Feleségével, Haumann Petrával és négyéves kislányukkal, Rozival karácsonykor jártak itt. Király Levente attól tart, unokája is színész lesz. Máris dekoratívan játszik, mindent megelevenít – és a saját rajzait hozta ajándékba.

delmagyar.hu

2009.01.12.

Hollósi Zsolt