Vajda Júlia kapta az idei fődíjat!

A Szegedi Nemzeti Színházban szombaton 21. alkalommal adták át a város legrégebbi civilszervezete, a Szegedért Alapítvány díjait.

A művésznővel készült, a Képes Újságban nemrégiben megjelent interjú közreadásával gratulálunk a nagyszerű sikerhez!

 


,,A zene, az kell, mert körülölel, és nem veszünk majd el." - idézhetné a híres musical dalszövegét a tehetséges művésznő. Vajda Júlia, a Szegedi Nemzeti Színház opera tagozatának kiváló énekese immár harminc éve hű színházához, ahol mára nemcsak a színpadon tündököl, hanem fiatal kollégáit is oktatja a dallamvilág fortélyaira.

• A zenei általános iskola már megalapozta későbbi karrierjét. Mikor fordult komoly szándékká az énekesi pályája?

- Fokozatosan alakult ki, hogy ezt a pályát választom. Már az általános iskola óta sokat foglalkoztam a zenével és az énekléssel, de akkor még nem volt tudatos. Később viszont bár a gimnázium angol tagozatára mentem, továbbra sem hagytam abba az éneklést. Szép lassan az életem részévé vált, végül pedig már nem volt kérdés, hogy a hivatásommá is válik. Ráadásul nagyon jó tanáraim voltak, akik nagy hatással voltak rám, mindig biztattak, hogy folytassam ezt az utat, mert a tehetségem megvan hozzá.

• Ha már gyermekként az élete része volt a zene, miért nem a gimnázium zenei tagozatára ment?

- Mindig igyekeztem praktikus döntéseket hozni, és mivel a zenéhez már értettem bizonyos szinten, úgy gondoltam, kell mellé egy "normális" szakma is, ami később, szükség esetén mindig ott lesz tartalékban, és a nyelvtudás mindig hasznos, ezért választottam az angolt. Emellett nem hagytam fel a zenével sem, hiszen - a gimnázium keretein belül - délutáni különórák formájában tovább tanultam az éneklést, több énekkarnak is tagja voltam.

• A főiskolán magyar-ének szakon végzett, ma mégsem a katedráról ismerjük. Hogyan került a Szegedi Nemzeti Színházba?

- Az élet és a szerencse hozta így. Akkoriban, a tanári diploma megszerzése után, kötelező lett volna három évet tanítani. Mivel azonban a környéken nem találtam énektanári állást, így felmentést kaptam ez alól. A fővárosi akadémiára pedig nem vettek fel, ezért jelentkeztem meghallgatásra a helyi színházba. A felvételim sikerült, 1979-ben bekerültem a színház énekkarába. Egy hónap múlva szóltak, hogy ugorjak be az Anna Bolena című opera Smeton szerepébe és innentől kezdve már nemcsak az énekkar munkájában vettem részt, hanem egymás után kaptam a kisebb-nagyobb szerepeket. Hat év után emeltek ki a kórusból szólistának, így lettem 1985-ben magánénekes.

• Sosem akarta gyakorolni tanári végzettségét?

- Nem feltétlenül, de mégis úgy alakult, hogy mára azt is gyakorolhatom, hiszen négy éve a színház fiatal színészeit tanítom énekelni. Érdekes velük együtt dolgozni, mert egy színész másként közelíti
meg a szerepeket, mint egy operaénekes. Szerintem nagyon izgalmas, hogy a közös cél - azaz egy szerep eljátszása - ötvözi ezeket a különbségeket, és végül kialakul az adott karakter, akár énekes-színészi, akár színész-énekesi feladatot kell megoldani. És pont emiatt érdekes, mert ezáltal nemcsak ők tanulnak tőlem, hanem én is tőlük.

• Harminc éve hű Szegedhez és a színházhoz egyaránt. Az ön számára miért jó vidéki színésznek lenni?

- Mert itt a szakmán belül minden leehetőséget megkaptam, opera, operett, musical, próza, így nem is vágytam Budapestre; ott nem biztos, hogy ilyen sokféle szerepet eljátszhattam volna. Emellett mindvégig kiváló művészek vettek körül és a városban nagyon gazdag és magas színvonalú a zenei élet, tehát semmi okom nem volt innen elvágyódni. Ráadásul a külföldi turnék és a Szegedi Szabadtéri Játékok révén a nemzetközi színházi életbe is bekapcsolódhattunk, kitűnő művészekkel dolgozhattunk. A város kiemelkedő szerepét rengeteg Szegedről kikerült, tehetséges művész igazolja. És persze az is fontos, hogy itt, vidéken jobban koncentrálódik a közönség szeretete, elismerése, amely az évek során díjak formájában is megnyilvánult, tehát sok pozitív visszajelzést kapok.

• Az opera nem mindenki számára befogadható műfaj. Hogyan próbálják közelebb hozni az emberekhez?

- A lényeg abban rejlik, hogy megfelelően kell "tálalni". Önálló estjeimen is mindig igyekszem közvetlenül, természetes módon előadni az operaáriákat, mesélek a korról, a zeneszerzőkről és külön- különböző történetekkel igyekszem érdekessé, könnyebben emészthetővé tenni az úgynevezett nehéz műfajt. A színházban is korszerű operajátszás folyik, az énekesnek ma már színészileg is képzettnek kell lennie, hogy minden korosztály szívesen nézze és hallgassa az operát, így a műfaj mindig örökzöld marad.

• Mire készül jelenleg?

- Áprilisban az operaház felújítja Szokolay Sándor Vérnász című operáját, most erre a darabra készülök. A Cselédasszonyt már 1986-ban is énekeltem Oberfrank Géza rendezésében. Kovalik Balázs 2001-ben Szegeden rendezte meg ezt a kitűnő operadrámát, amit megismételt 2004-ben Budapesten, és nagy örömömre engem is meghívott az előadásba. Ez a kedvenc darabom, és örülök, hogy újra műsorra tűzik.

• Szabadidejében el tud szakadni a színháztóI?

Nem teljesen. Szabadidőmben magánórákat tartok, és szívesen megyek nézőként is színházba. Emellett minden előadást megnézek, főleg ha a tanítványaim lépnek fel, azt nem hagyhatom ki. Koncertekre" stúdió-előadásokra, kiállításokra járok. Es végre marad időm a barátaimra is.

• A családjában van, aki folytatja a művészi pályát?

- Rajtam kívül nem volt művész a családban, de talán a húgom kislánya folytatja majd ezt a pályát, ugyanis mostanában egyre jobban érdeklődik a zene iránt, és szépen, tisztán énekel. Mivel ők Torontóban élnek, így nem győzöm küldeni neki az énekkönyveket, sőt már postáztam neki a furulyámat és a hegedűmet is, hogy leegyen mivel muzsikálnia.

MATUZ MELINDA





Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból