–    A nagy színésznők életében eljön az a pillanat, amikor megtalálják őket a monodrámák. Maggie Smith Angliában, vagy Jean Moreau Franciaországban több éven keresztül játszott egy-egy ilyen jellegű szerepet. A francia színésznő ráadásul pont Zerlinét. Bár a Zerline kétszereplős darab, melyben a szobalány egyetlen hosszú monológban idézi fel a múltat, partnere leginkább hallgatóságként szolgál. Neked ez már a sokadik ilyen típusú alakításod. Szereted ezt a műfajt?

–    Egy ilyen szerep rendkívüli erőpróba, mert egyedül kell lekötni a közönség figyelmét, egyedül kell kitölteni azt az időt, amit máskor öt, nyolc vagy tizenkét színész tölt ki a játékával; szakmai mérföldkő, a megmérettetés netovábbja. Nagyon nagy feladatnak találom Zerline szerepét; nagyon boldogan csinálom. És ugyanilyen boldogan csináltam a többit: az Egyedült, a Beszélő fejeket vagy az önálló estemet. Nagyon sajnálom, hogy a Beszélő fejeket olyan keveset játszhattam. A Zerline azért is érdekes, mert még nem állították színpadra Magyarországon.

–    Milyen érzés egyedül uralni a színpadot?

–    Hatalmas feladat, mert csak magadra számíthatsz. Akadnak olykor segítőtársak, mint például Aldobói Nagy György és Koczka Ferenc, akik felváltva kísértek zongorán az Egyedülben, vagy Rákai András az önálló estemben vagy most Barnák Laci, aki végig ott van velem a színpadon. Keveset beszél, de ő a partnerem.

–    Könnyebbség, hogy van kihez szólni?

–    Nem biztos, hogy könnyebb, nem biztos, hogy nehezebb – ez egy különleges helyzet, ami pont így érdekes, és sokat dolgozunk azon, hogy a közönség is így találja.

–    A darabot olvasva feltűnik, hogy milyen míves a szöveg.

–    Igen. Erősen epikus szövegről van szó. Ezzel együtt sok szépséget és különlegességet találok benne. Csomó titok, csomó ellentmondásosság. Tele van pszichologizáló részletekkel, kegyetlenséggel, ugyanakkor tele van olyan finomságokkal, amik szíven is ütik az embert.

–    Sándor Jánossal nem először dolgoztok együtt.

–    Nagyszerű vele dolgozni. Hatalmas tudás és tapasztalat van mögötte. Engedi, hogy én a saját ösztöneimből, intuícióimból merítsek, és ő ezeket ott segíti és akkor, amikor szükségem van rá. Mindig akkor lendít rajtam egyet, amikor megakadok.  Mi mindannyian, akik most ebben a produkcióban részt veszünk, szívünk, tudásunk, eszünk, képességeink legjavát próbáljuk adni. Idézni szeretném itt Ruszt Józsefet, aki azt mondta, hogy „a színész színpadi létezése folyamán egy világot épít, miközben önmagát építi”. Úgy gondolom, hogy ez erre a munkámra is különösen igaz.

–    A darabot a Korzó Zeneházban mutatjátok be.

–    Igen. Nem először játszom ott. A Beszélő fejeket és a Nap 25.órája című színdarabot is a Korzóban mutattuk be. Úgy gondolom, hogy az, aki kíváncsi erre a darabra vagy engem akar megnézni, el fog jönni.

Varsányi Anna