Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak

vígjáték sok zenével, két részben

Kisszínház

2013. szeptember 20.

 

Karnyóné, egy gazdag kanizsai kereskedő felesége, azt hiszi, hogy özvegységre jutott, mert uráról már két éve nincs hír. Az öregasszony kezéért és pénzéért ketten is versengenek: Tipptopp és Lipitlotty. Karnyóné az utóbbiba szerelmes, még tartozásait is elnézi neki. Tipptopp kiszedi Lipitlottyból, hogy az milyen számokat játszott meg a lottérián. Tipptopp elhatározza, hogy lejáratja vetélytársát: elhiteti vele, hogy kihúzták a számait. Közben egyezséget köt Borissal: ha a szobalány elintézi, hogy ő „az asszonynál nagyobb gráciába jöjjön”, mint Lipittlotty, az öregasszony halála után elveszi Borist feleségül.

„Vén ugyan, vén a kurvanyja,
De van ezüstje aranyja
Amellybe ha markolhatnék,
Hozzá jobb kedvet mutatnék.”

Mikor kiderül, hogy Lipitlotty csak a pénzéért tette neki a szépet, Karnyóné bánatában megmérgezi magát. Lipitlotty közben megtudja, hogy becsapták: visszajön és lelövi Tipptoppot, majd lelkifurdalása miatt öngyilkos lesz. Erre aztán betoppan a ház holtnak hitt ura, Karnyó, akit eddig Mantuában tartottak fogságban. Az öreg kereskedő menten összeesik, amikor megtudja, mi történt. Szerencsére leszáll a földre Tündér és Tündérfi, akik feltámasztják a halottakat.
 

-Alkotók-

Karnyó, egy idős kalmár
Karnyóné, a felesége
Samu, ezeknek fiok, ki bolond
Lipitlotty, szeleburdi
Tipptopp, szeleburdi
Lázár, boltoslegény
Boris, szobaleány
Kuruzs, egy személyben doctor, borbély, alchimista, kéznéző chiromantista, zsibvásáros, drótvonó, poéta, kosárkötő
Tündér
Tündérfi
Borisz Godunov
**
Díszlettervező
Jelmeztervező
Zeneszerző
Súgó
Ügyelő
Rendezőasszisztens
Rendező
Közreműködők:

Honfi Mónika (oboa, blockflöte), Kiss Márton (hegedű, brácsa), Kovács Gábor (billentyűk)

Alkotók
Játszóhely:
Kisszínház
Időpontok:
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. december 22., vasárnap 19.00Bérletszünet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. december 21., szombat 19.00Bérletszünet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. december 18., szerda 19.00Bérletszünet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. december 17., kedd 19.00Bérletszünet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. november 17., vasárnap 19.00Bérletszünet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. november 17., vasárnap 15.00Kiss Manyi 1. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. november 16., szombat 19.00Makó Lajos 2. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. november 16., szombat 15.00Jávor Pál 2. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. november 15., péntek 19.00Domján Edit 1. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. november 14., csütörtök 18.00Tömörkény István 2. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. október 19., szombat 19.00Bérletszünet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. október 18., péntek 19.00Latinovits Zoltán 1. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. október 17., csütörtök 18.00Tömörkény István 1. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. október 16., szerda 19.00Universitas 2. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. október 15., kedd 18.00Radnóti Miklós 2. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. október 10., csütörtök 18.00Radnóti Miklós 1. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. október 08., kedd 19.00Kazinczy Ferenc 2. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. október 06., vasárnap 19.00Ady Endre 2. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. október 05., szombat 19.00Erkel Ferenc 2. bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. szeptember 21., szombat 19.00József Attila bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak 2013. szeptember 20., péntek 19.00Nemzeti Premier bérlet - Kisszínház (2013-2014)
Jegyértékesítés
Képgaléria:
1
2
3
4
5




Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból