Szilágyi Annamária

1973-ban született Csengerben. 1995 és 1999 között elvégezte Békéscsabán a négyéves színészképzést, majd leszerződött a Békéscsabai Jókai Színházhoz. 2005-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Fontosabb szerepei: Stephanie a Kaktusz virágában, Viktória az Anconai szerelmesekben, Dulszka asszony, Jente a Hegedűs a háztetőnben, Dorine a Tartuffe-ben, Boris a Karnyónéban, Aldonza a La Mancha lovagjában, Kamilla a Liliomfiban. 1999-ben megkapta a békéscsabai Jókai Színház legjobb főiskolai hallgatójának járó díjat. 2003-ban neki ítélték a békéscsabai Jókai Színház és a Békés Megye Képviselő-testülete által alapított Megye Színművésze díjat. Ötször nyerte el Szegeden a Dömötör-díjat, 2009-ben pedig a Makó Lajos-díjat. 2016-ban neki ítélték a nézők a Veresegyházon a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. Az utóbbi időben inkább gyerekdarabokban láthatja a közönség. 2015-ben Varsányi Annával megalakították az A&A produkciót. Ennek keretében a Szegedi Városháza udvarán megrendezte Thuróczy Katalin Pastorale című vígjátékát és Nyikolaj Koljada Topmodell című darabját.
Tagozat: 
Próza tagozat
Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban: 
SzíndarabSzerep
Barillet-Grédy: A kaktusz virágaStephanie, az asszisztensnője
Alan Bennett: Beszélő Fejek III.Susan
Vajda - Valló - Fábri: Anconai szerelmesekViktória
Darvasi László: Bolond HelgaFukszné
Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánokSzilvia, a felesége
Darvasi László: Bolond Helga 2006-2007Fukszné
Gabriela Zapolska: Dulszka asszony erkölcseDulszka asszony
Hegedűs a háztetőnJente, házasságközvetítő
Barillet - Grédy: A katusz virága 2006-2007Stephanie, az asszisztensnője
Anthony Burgess: Mechanikus narancsanya, miniszter, öregasszony
Moliére: TartuffeDorine
Bolgár György: Valami bűzlikSzínésznő
H.P. Bigest: HabMici, postás, harminc körül
Kellér - Horváth - Szenes: A szabin nők elrablásaRóza, Bányaiék szobalánya
Vajda - Valló - Fábri: Anconai szerelmesek 2004-2005Viktoria
Machiavelli - Háy: MandragóraEgy asszony
A diótörőAnya - Hurkakirályné
Mr. A., avagy a Hang-villa titkaAnya
Balta a fejbeErzsébet
NYIKOLAJ VASZILJEVICS GOGOL: HáztűznézőFjokla Ivanovna, házasságszerzőnő
VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Csongor és TündeIlma, Balga hitvese, Tünde szolgálója
FENYŐ MIKLÓS – TASNÁDI ISTVÁN: AranycsapatOllállá
Molière/B.: A KÉPZELT FÖSVÉNY BETEGToinette, szolgáló Hargaponnál
Charles Dickens – Sebestyén Rita: KARÁCSONYI ÉNEKCrachitné / Scrooge anyja / Szellem 3
Nagy Tibor - Pozsgai Zsolt - Bradányi Iván: A KÖLYÖKMadame Foyer
de Laclos-Hampton: VESZEDELMES VISZONYOKVolanges-né
Nagy Tibor - Pozsgai Zsolt - Bradányi Iván: A KÖLYÖKMadame Foyer
MACSKAFOGÓGatto
Szép Ernő: KÁVÉCSARNOK / MÁJUSFanny
La Mancha lovagjaAldonza
Mária főhadnagyPanni
BoldogtalanokRózsi
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak Boris, szobaleány
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása 3. polgár, 2. asszony
William Shakespeare: Ahogy tetszikJuci, pásztorlány
Jaroslav Hašek: Švejk, a derék elsőháborús katonaA nők
Rózsa és IbolyaMostoha, a tündérkirály második felesége
PastoraleMária Terézia, magyar királynő
PastoraleRendező
LiliomfiKamilla kisasszony
LiliomfiKányai szomszédasszonya
PinokkióKékhajú Tündér
DollárpapaKoltayné, a felesége
Utánképzés (ittas vezetőknek)Bogi, műkörmös
Szerepek az aktuális évadban: 
SzíndarabSzerep
PinokkióKékhajú Tündér
DollárpapaKoltayné, a felesége
Utánképzés (ittas vezetőknek)Bogi, műkörmös
Elismerések: 

a békéscsabai Jókai Színház legjobb főiskolai hallgató díja (1999), a békéscsabai Jókai Színház és a Békés Megye Képviselő-testülete által alapított MEGYE SZÍNMŰVÉSZE díj fiatal színművész kategóriában (2003), Dömötör-díj legjobb női színészi alakítás, Anconai szerelmesek (2005), Dömötör-díj legjobb női színészi alakítás, A kaktusz virága (2007), Makó Lajos-díj (2009), Dömötör-díj legjobb női színészi alakítás, Háztűznéző (2010), Dömötör-díj legjobb női színészi alakítás valamint Dömötör-díj legjobb női mellékszereplő (2013)





Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból