-Mióta foglalkozol színészettel, színjátszással? Mi az, ami megfogott ebben a kemény, de varázslatos hivatásban?

Az általános iskolát drámaosztályban végeztem. Tíz éves voltam, amikor Heltai Jenő Csipkerózsikáját vittük színre. Nekem, mint főszereplőnek, rettentő megterhelő dolgom volt, végig kellett aludnom az előadást. Már ott kitűnt a tehetségem. A középiskola kiválasztásakor a képzőművészet került előtérbe, a Tömörkény Gimnázium iparművészeti szakán szereztem keramikus képesítést. A gimnázium vége felé viszont, már egyre többet hiányoztam a rajzórákról a szavalóversenyekre való felkészülés miatt. Az akkori magyartanárnőm, Kondász Rózsa terelgetett vissza a színház világába, megismertetve engem annak egyik ágával, az alternatív színjátszással. Ekkortájt láthattam olyan előadásokat, akár az alternatív színházi fesztiválokon vagy a Pinceszínházban, amik azt hiszem örök életre valamiféle irányvonalat mutatnak nekem. Ő hívta fel arra is a figyelmemet, hogy Szegeden színészképző indul. Így párhuzamosan felvételiztem a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar magyar-művelődésszervező szakára és a Szegedi Szinitanodába. Az, hogy mi vonzza az embert erre a pályára, általában nagyon összetett. Nálam is így van ez. A színészet szerintem egyensúlyozás egy pallón, a valóság hatványozott megélése és a felszabadult, gyermekies játék között. Az egyensúly megtalálása izgat!

-Mióta vagy tagja a Szegedi Nemzeti Színháznak? Hogyan sikerült ilyen fiatalon bekerülnöd egy ilyen nívós társultba?

Elsőéves főiskolásként megnyertem a szegedi egyetem által meghirdetett szavalóversenyt, melyen a zsűri elnöke Székhelyi József volt. Ott felfigyelt rám, s ez után szemmel követte a munkám. A szinitanoda záróakkordjaként két vizsgadarabbal mutatkoztunk be a nagyközönségnek. A nyolc nővel és a Ponyvaregénnyel. Ez után négyen az osztályból szerződést kaptunk a Szegedi Nemzeti Színházba. Bár az épület nem volt ismeretlen számunkra, stúdiósként sokat dolgoztunk már itt, a szerződésünket 2006 nyarán írtuk alá.

-Mit jelent számodra ez a lehetőség, és mivel jár ez a tagság?

Mindenképpen nagy lehetőség, így fiatalon, rögtön a stúdió elvégeztével szerződést kapni, ráadásul a szülővárosomban. Ez persze felelősség. Ajándék, de nagy akarással és rengeteg tanulással kell megszolgálni.

-Sokat változott az életed mióta szerződtettek? Hogyan alakul egy heted? Hányszor van próbád, előadásod?

Az elmúlt hetem például úgy nézett ki, hogy reggel kilenctől este tízig dolgoztunk a színházban. Két előadás, utána próba. Jelenleg öt produkcióban dolgozom, a Dzsungel Könyve mellett játszom a Játék a kastélyban c. előadásban, a Mechanikus narancsban, és próbálom a Liliomfit, illetve Az alhangyát. Rég volt szabadnapom, persze azért akadnak levegősebb hetek is.

-Tanulmányaidat hogyan tudod az állandó próbákkal összeegyeztetni? Nem fárasztó néha?

Most éppen sehogy. A főiskolából még egy évem van hátra, de körvonalazódik, hogy ez jövőre is így lesz. Muszáj lesz most halasztanom és levelezőn befejeznem a képzést.

-Van-e példaképed? Van-e szerepálmod?

Példaképeimet általában a közvetlen környezetemből választom, nem biztos, hogy a nevük sokat mondana az olvasóközönségnek. Fontos, hogy a komplex egyéniség hasson rám, és ehhez ismernem kell. Nem feltétlenül jó, kifogástalan életvitelű emberekről beszélek. Egyszerűen hatnak rám. Persze vannak kedvenceim a szakmában, az itthoniak közül például Csákányi Eszter, Kerekes Éva.
Van egy pár szerepálmom, a legtöbb azonban csak húsz év múlva lesz esedékes, és ki tudja mi lesz húsz év múlva?
Zenés műfajon belül szívesen játszanám a Kabarét.

-Mit szeretnél elérni ezen a pályán? Mi a célod?

Egyelőre megmaradni a pályán és tanulni. Sajnos nem vagyok az a hosszú távra tervező típus. Eddig mindig adódtak a lehetőségek, és azokhoz kellett felnőni! Azért alternatív vonalon nagyon szeretnék dolgozni.

Tű- főiskolai magazin (XVII.évf. 4.sz. 2006. december)
Készítette: Dévényi Dia