Jakab Tamás

1962. október 23-án született Debrecenben. 1985-ben szerzett színművész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol – kisebb megszakításokkal – azóta is játszik. 1985-ben Emir Kusturica és Ljubiša Ristic megnézték Witkievicz: Az őrült és az apáca című darabját, melyben Jakab Tamás alakította Walpurgot, az őrült költőt, és rögtön meghívták azóta legendássá vált társulatukba, az Atelier 212-be. Négy évig, a háború kitöréséig a társulat oszlopos tagja volt, játszotta többek között a Hamlet címszerepét, és Richmondot a III. Richárdból – szerbül. 2002-ben Jászai Mari díjjal tüntették ki. 2003 és 2005 között a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt. A La Mancha lovagjában nyújtott alakításáért 2003-ban Latinovits Zoltán-díjban részesült. A Bujtor István által rendezett Kakukkfészek előadással bejárta az országot. Számos filmet forgatott. Még a főiskolai évek alatt készült egyik kedvence a Befejezetlen ragozás. Szerepelt a Széchenyi életét feldolgozó Hídemberben és a Glamourban, mely a 31. Magyar Filmszemle fődíjas alkotása lett. 1999-ben és 2000-ben Dömötör-díjat kapott.

Főbb szerepei:


Ken Kesey: Kakukkfészek – Billy Bibitt
Shakespeare: Hamlet – Hamlet
Shakespeare: III. Richárd - Richmond
MacDermot – Rado – Ragni: Hair – Claude
Kálmán: Csárdáskirálynő – Bóni
Moliere: Tartuffe – Tartuffe
Shakespeare: Vízkereszt – Malvolio
Stein – Bock – Harnick: Hegedűs a háztetőn – Mótel
Rice – Webber: Jézus Krisztus szupersztár – Júdás
Witkievicz: Az őrült és az apáca – Walpurg
Leigh – Darion: La Mancha lovagja – Don Quijote

Tagozat: 
Próza tagozat
Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban: 
SzíndarabSzerep
William Shakespeare: Lear KirályGloster
Kodály Zoltán: Háry JánosKrucifix generális
Csáth Géza: A JanikaTolnay, háziorvos
Darvasi László: Bolond Helga 2006-2007Kauf
Horváth Péter: Csaó BambínóSzínész
Dés - Geszti - Békés: A dzsungel könyve 2006-2007Balu
William Shakespeare: HamletSzínész 2. később második sírásó
Anthony Burgess: Mechanikus narancscsavargó, Brodsky
H.P. Bigest: HabSelyem, inkább ötven, szintén szemüveges
A kávéházDon Marzio (a don)
Simon Stephens: Pornográfiaöregúr vagy öregasszony
Don Guritán
Shakespeare: A tévedések komédiájaSzolinusz, Efezus hercege
Királyasszony lovagja (Ruy Blas)Don Guritán
JACQUES OFFENBACH: Orfeusz az alvilágbanSzophosz
GEORGES FEYDEAU: Bolha a fülbeBaptistin
MOLNÁR FERENC: Liliom - Egy csirkefogó élete és halálaBerkovics detektív; Fogalmazó
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐMiska, főpincér
William Shakespeare: A MAKRANCOS HÖLGYGremio
Kosztolányi Dezső: ÉDES ANNAVizsgálóbíró (filmen)
Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOSEbelasztin báró
Friedrich Schiller: HARAMIÁKMoser, lelkész; Szerzetes
MACSKAFOGÓSafranek
KÁlmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐMiska főpincér
Henrik Ibsen: HEDDA GABLERBrack bíró
Szép Ernő: KÁVÉCSARNOK / MÁJUSAz öngyilkos
La Mancha lovagjaCervantes, Don Quijote (dec. 14., ,15., 19., 21.; 2013. febr. 20.,24.)
Pipás PistaSulák Mihály (idősebb tanyasi ember)
Bánk bánTiborc
Tasnádi István: Memo - A felejtés nélküli emberLónyai Imre, Péter apja
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása Ill
William Shakespeare: Othello, a velencei mórBrabantio, szenátor
Georges Feydeau: A hülyéje Pinchard
William Shakespeare: Ahogy tetszikA száműzött vagy idősebb Herceg
Jaroslav Hašek: Švejk, a derék elsőháborús katonaKatz, a pap & Jungwirt, a fürdőző
Mary Shelley: Frankenstein Apa, az apja
Szása i SzásaBéla, a katolikus pap
Az üvegcipőRendőrtanácsos
PastoraleKaunitz, kancellár
Az elveszett levélELNÖK ÚR, az állandó bizottság elnöke, a választási bizottság, a tanügyi bizottság, és más választmányok elnöke
Arthur Miller: A nép ellensége 1882-1950-2016 Henrik Ibsen/ B. Morten Kiil, Dr. Stockmann apósa, nyugalmazott városi tanácsnok, bőrmanufaktúra-tulajdonos
MenekülésFőparancsnok a fehéreknél
MenekülésAntoine Griscsenko, Korzuhin inasa
Utánképzés (ittas vezetőknek)Laci, társasházi közös képviselő
Szerepek az aktuális évadban: 
SzíndarabSzerep
Arthur Miller: A nép ellensége 1882-1950-2016 Henrik Ibsen/ B. Morten Kiil, Dr. Stockmann apósa, nyugalmazott városi tanácsnok, bőrmanufaktúra-tulajdonos
MenekülésFőparancsnok a fehéreknél
MenekülésAntoine Griscsenko, Korzuhin inasa
Utánképzés (ittas vezetőknek)Laci, társasházi közös képviselő
Elismerések: 

Jászai Mari-díj

Képgaléria: 
Csárdáskirálynő, Miska szerepében 1.
Csárdáskirálynő, Miska szerepében 2.
Csárdáskirálynő, Miska szerepében 3.




Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból